Nagyvilág

Martonyi János: kétséges az afgán háború sikere

Martonyi szerint kétséges az afgán háború sikeressége.

Nagyon kétséges, hogy az afganisztáni háborút katonailag meg lehet nyerni, de teljesen nyilvánvaló, hogy a szövetségesek nem veszíthetnek, tehát egy köztes politikai megoldásra van szükség – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön a C-SPAN amerikai kábeltelevíziós hálózatnak adott interjúban.

Martonyi János – aki amerikai kollégája, Hillary Clinton meghívására tesz munkalátogatást Washingtonban – elmondta: a magyar közvélemény, ha nem is szereti kimondottan, nem nagyon helyezkedik szembe Magyarország afganisztáni részvételével; mivel eddig szerencsére nem volt túl sok magyar áldozat. Hozzátette, több áldozat esetén ez megváltozhat.

Utalt rá, hogy Magyarország jelenleg nagyjából 400 emberrel van jelen Afganisztánban, és kötelezte magát, hogy év végére körülbelül 500-ra növeli a létszámot. Szerinte az afganisztáni részvétel nemcsak szövetségesi kötelezettség, hanem “alapvető értékeink védelmének feladata”.

A miniszter – aki több betelefonáló néző kérdésére is válaszolt – azt mondta, nem az iszlámmal van a gond. A muszlimokban, keresztényekben és zsidókban sok a közös vonás, egy istenben hisznek; a problémát a fundamentalista iszlám jelenti, amely hite szerint kisebbség. A jövő egyik nagy kérdése, hogy az iszlám melyik irányzata fog felülkerekedni.

Az afganisztáni szövetséges haderő főparancsnoka, Stanley McChrystal tábornok leváltása kapcsán annyi jegyzett meg: számára az az ügy tanulsága, hogy az újságírókkal nagyon meg kell válogatni az embernek a szavait, óvatosnak kell lennie, különösen, ha a hadsereg egy tábornokáról van szó.

Arról is beszélt, hogy nem aggódik az euró jövője miatt, “az euró megmarad”. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi válság meg fog oldódni, a közös valuta eltűnésére vonatkozó előrejelzések – jóllehet vannak problémák – túl borúlátóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik