Egy New Orleans-i szövetségi bíró a moratórium érvénytelenítését azzal indokolta, hogy az amerikai belügyminisztérium nem tudott felhozni ésszerű érveket a tilalom fenntartása mellett. Martin Feldman szerint téves az a feltételezés, hogy amennyiben egy olajfúró platformon baleset történt, akkor a többi, mélytengeri fúrást végző vállalat és platform is veszélyt jelent.
A Fehér Ház azonnal bejelentette, hogy fellebbezni fog a bírói döntés ellen. Robert Gibbs szóvivő közölte, hogy az elnök szerint az olajfúrások folytatása ilyen mélységekben – anélkül, hogy tudnák mi okozta a balesetet április 20-án a Deepwater Horizon olajkitermelő platformon – veszélyezteti az öböl élővilágát és az olajipari munkásokat is.
A jogerős ítéletig a szövetségi hatóságok nem szerezhetnek érvényt a moratóriumnak, de a bírói döntés után a belügyminiszter bejelentette: már a következő napokban új moratóriumot hirdet a mélytengeri fúrásokra, és eloszlat minden kétséget a tilalom szükségességével kapcsolatosan.
Barack Obama május 27-én hirdetett moratóriumot a mexikói-öbölbeli olajfúrásokra. Az elnöki rendelkezést jogi úton megtámadta több tucat vállalat, amely az olajfúró platformok ellátásával, az olajmunkások szállításával, illetve más, olajiparral összefüggő szolgáltatásokat végez.