Nagyvilág

Újabb retorziók a Putyint bíráló kiadvány ellen

Az ellenzéki kiadvány újabb példányait foglalta le az orosz rendőrség.

Borisz Nyemcov, az orosz Szolidaritás ellenzéki mozgalom egyik vezetője pénteken bejelentette, hogy az általa társzerzőként jegyzett Putyin.Eredmények.10 év című kötet újabb százezer példányát foglalta le a rendőrség, ezúttal egy szmolenszki nyomdában.

Ugyancsak pénteken a rendőrség előállított több személyt, akik a 14. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumnak helyt adó Lenekszpo létesítménynél osztogatták a kötetet. Nyemcov jelezte, hogy maga is osztogatni fogja a kötetet. Kijelentette: a hatóságok eljárását jogsértőnek tekinti, mivel a lépés célja az, hogy megfossza az állampolgárokat az információhoz való jogtól.

Nyemcov – utalva arra, hogy közlekedési szabálysértés ürügyével már szerdán is elkoboztak százezer példányt – hangsúlyozta: nem adják fel, hogy a régiókban, ahol nem megfelelő az internethez való hozzáférés, kiosszák a brosúrát, amelyből összesen egymillió példányt nyomtattak ki.

A Putyin.Eredmények.10 év című kötet rövid időn belül a parlamenten kívüli ellenzék második kísérlete arra, hogy leszámoljon “Putyin-mítosszal”. A szerzők Putyint tartják felelősnek egyebek között a korrupció mértéktelen elterjedéséért, azért, hogy Oroszország jelentős mértékben függ az energiahordozók árától, s a fokozódó elszegényedésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik