Nagyvilág

Ismét betiltották a szentpétervári melegfelvonulását

Sanyarú az orosz homoszexuálisok sorsa.

A szentpétervári önkormányzat illetékes bizottsága elutasította a szexuális kisebbségek képviselőinek “értesítését”; a melegek június 26-án szándékoztak első ízben felvonulást rendezni a városban. A bizottság az elutasító döntést azzal indokolta, hogy a kérvényben megjelölt három lehetséges helyszín egyikén építkezés folyik, a másikon egy másik szervezet szándékozik rendezvényt tartani, s már korábban értesítette a hatóságokat, a harmadik pedig az alkotmánybíróság épülete mellett van.

Az önkormányzat közleményében szerepel az is, hogy a melegek még pénteken újabb “értesítést” adtak be, amelyben újabb három lehetséges helyszínt jelöltek meg.

A jogszabályok értelmében a nyilvános helyen tartandó rendezvényekről pontos idő, helyszín és résztvevői létszám megjelölésével “értesíteni” kell az önkormányzatokat, amelyek azonban rendszeresen elutasítják az értesítéseket, vagyis betiltják a nekik nem tetsző rendezvényeket.

A melegeknek Oroszországban különösen sanyarú a sorsuk: Moszkvában évek óta szeretnének felvonulni, de ezt rendszeresen megtiltja az önkormányzat, a helyszínre szállingózó néhány “felvonulót” mindig szétzavarják. A moszkvai melegek – sikertelenül – végigjárták az oroszországi jogi instanciákat, s panaszukkal a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik