Nagyvilág

Az első melegházasság Portugáliában

Közel három héttel a melegházasságok engedélyezését követően hétfőn Lisszabonban megkötötték az első azonos neműek közötti házasságot Portugáliában.

Az erősen katolikus országban a pár 2006 óta hasztalan próbálkozott, a bíróságok rendre elutasították kérvényüket.

“Hála Istennek, végre sikerült. Nagyon boldogok vagyunk” – lelkendezett a két nő, miután kimondták a boldogító igent. Nyolc esztendeje élnek együtt, és velük van korábbi heteroszexuális házasságukból származó, 10 és 16 éves lánygyermekük.

Az azonos neműek idén május 18. óta köthetnek házasságot Portugáliában, akkor írta alá Aníbal Cavaco Silva köztársasági elnök a parlament által még februárban elfogadott törvényt. A helyi média arra számított, hogy talán a konzervatív államfő enged a tiltakozó egyház és a konzervatív pártok nyomásának és megvétózza a törvényt. Silva végül áldását adta, de nem rejtette véka alá, hogy kelletlenül egyezik bele a meleg párok polgári házasságába.

Portugáliában 1992-ig büntethető volt a homoszexualitás. Az engedélyezést ellenzők népszavazást akartak kikényszeríteni, ehhez mintegy 90 ezer aláírást gyűjtöttek össze. XVI. Benedek pápa a közelmúltbeli portugáliai látogatásán bírálta a melegházasságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik