Nagyvilág

Izraeli blokád – Netanjahu szerint hamarosan megállapodnak a bizottságról

Az izraeli kormányfő úgy véli, megállapodás születhet az Egyesült Államokkal a gázai segélyflottilla elleni május végi izraeli katonai akciót kivizsgáló bizottság ügyében.

Netanjahu közölte kormányának Likud-párti minisztereivel, hogy vasárnapra virradó éjszaka ismét telefonon egyeztetett Washingtonnal az eset kivizsgálására létrehozandó bizottság összetételéről és hatásköréről. A miniszterelnök egy kormányzati forrás tájékoztatása szerint megerősítette, hogy Jaakov Tirkelt, az izraeli legfelsőbb bíróság nyugalmazott bíráját akarja kinevezni a bizottság élére.

Az izraeli miniszterelnök-helyettes egy vasárnap megjelent török lapinterjúban azt mondta, hogy a vizsgálóbizottságnak lesznek külföldi tagjai. “Egyelőre nem teljesen világos (a bizottság a felépítése), de a testületnek várhatóan öt izraeli és két vagy három külföldi tagja lesz” – mondta Dan Meridor a Habertürk című napilapnak. Hozzátette, hogy a külföldi tagok “a téma elismert és nagy tiszteletnek örvendő szakértői” közül kerülnek majd ki.

Hivatalosan még nem jelentették be Izraelben a vizsgálóbizottság megalakítását, de arról már született döntés, hogy egy testület megvizsgálja a kilenc török halálos áldozatot követelő, május 31-i kommandós akció körülményeit és a Gázai övezet elleni blokádot a nemzetközi jog szempontjából. A belső vizsgálóbizottság tagjai meghallgathatnák a legmagasabb rangú izraeli vezetőket, ám a műveletben részt vevő katonákat és parancsnokokat nem kérdezhetnék ki.

Törökország és több más állam is azt szorgalmazza, hogy nemzetközi vizsgálóbizottság tárja fel a tengeri incidens körülményeit, de Izrael ebbe nem hajlandó beleegyezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik