Nagyvilág

Washington díjazza Moszkva viselkedését

Az Egyesült Államok üdvözölte, hogy Oroszország önmérsékletet tanúsítva nem szállította le Iránnak az Sz-300-as rakétarendszereket.

A szállítmány nem tartozik a tegnap elfogadott Irán elleni ENSZ BT határozat hatálya alá.Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette: Oroszország már évekkel ezelőtt megállapodott Iránnal e fegyverek eladásáról, de Moszkva tanúbizonyságot tett felelősségérzetéről azzal, hogy nem szállította le a légvédelmi rakétarendszert.

A szóvivő elismerte, hogy az Sz-300-asok nem tartoznak a legújabb ENSZ-szankciók hatálya alá.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön szintén úgy nyilatkozott, hogy az Sz-300-asok Iránnak történő eladását nem gátolja az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a szankciókra vonatkozó határozata, de nem közölte, hogy végül leszállítják-e a légvédelmi fegyvert Teheránnak.

Oroszország 2007-ben szerződött Iránnal a repülőgépek és manőverező robotrepülőgépek elhárítására szolgáló, Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek szállítására. Mindeddig iráni és orosz illetékesek rendszeresen hangsúlyozták, hogy egyik fél sem szándékozik felmondani a szerződést, mivel szigorúan védelmi jellegű fegyverről van szó, ezért arra a (korábbi) szankciók nem vonatkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik