Nagyvilág

Újabb határozatban büntetné Iránt az ENSZ

Nagyon kemény szankciókat tartalmaz a mostani tervezet.

Készen áll a szavazásra az Iránt büntető újabb ENSZ-határozat tervezete – közölték hétfőn diplomaták azt követően, hogy a Biztonsági Tanács zárt ajtók mögötti rögtönzött tárgyalást tartott a tervezet eljárási kérdéseiről.

A szakértői szintű hétfői tanácskozást két nem állandó BT-tag, Törökország és Brazília kérte, amelyek nemrég megállapodást kötöttek Iránnal dúsított urán cseréjéről. Állításuk szerint ez a teheráni megállapodás fölöslegessé teszi az Irán elleni szankciókat. A nyugati hatalmak szerint viszont Iránnak pusztán a szankciók elkerülése a célja ezzel a megállapodással.

A határozattervezet végső verziója megtilt Iránnak “minden olyan tevékenységet, amely atomfegyvert célba juttatni képes ballisztikus rakétával kapcsolatos”, bizonyos kényes tevékenységekbe – például az uránbányászatba – történő mindenféle külföldi befektetést, és minden olyan fegyver vásárlását, amely a súlyosabb kategóriákba tartozik, például harci helikopterekét, harckocsikét vagy rakétákét. A határozattervezet lehetővé teszi, hogy nemzetközi vizeken ellenőrizzék az iráni hadihajókat. A tervezetben újabb iráni személyiségeket és intézményeket szankcionálnának, mint például a Forradalmi Gárda elitalakulat tagjait, intézményeit, befagyasztanának további, külföldön lévő iráni javakat, de ezek köréről még vita folyik.

A tervezetet Törökország, Brazília és Libanon valószínűleg nem fogja megszavazni, de nem állandó tagokként egyiküknek sincs vétójoga. Nyugati diplomaták szerint a többi 12 tagország viszont mind megszavazza azt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik