Nagyvilág

Hangágyúval védik a G20-as találkozót

Kanadában hangágyúkat is bevethet a rendőrség a G20-csúcs biztosítására.

A hangágyúk akár 150 decibeles erősségű zajt is kibocsáthatnak, amely megkárosíthatja a közelben lévők hallását. Éppen azért a rendőrségi illetékesek közölték: ha mégis alkalmazni kell ezen eszközöket, ügyelni fognak arra, hogy csak nagyon rövid időre, 2-5 másodpercre működtessék azokat.

Kanadában nemrégiben nagy megrökönyödést keltett, hogy kiderült: mintegy 930 millió kanadai dollárt, azaz közel 200 milliárd forintnak megfelelő összeget költ az ország kormánya a G8-ak és G20-ak júniusban tartandó találkozóin a biztonság szavatolására. Miközben az egyesült államokbeli Pittsburghben tartott G20-találkozón a biztonság garantálása 2,7 milliárd forintnak megfelelő összegbe, Londonban pedig 2,4 milliárd forintnyi fontba került. A mintegy negyvenszeres többletköltséget a kanadai miniszterelnök szóvivője azzal indokolta: csak így tudják garantálni a világ vezetőinek, több ezer küldöttnek, valamint a találkozók helyszínéül szolgáló Toronto és Huntsville polgárainak biztonságát.

A G8 a világ gazdaságilag legfejlettebb 7 országának és Oroszországnak az együttműködési fóruma, míg a G20-csoport a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót, mint intézményt magában foglaló szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik