Nagyvilág

A kínai kormányfő szerint el kell kerülni a két Korea konfrontációját

A kínai, a dél-koreai és a japán kormányfő hármas csúcstalálkozóján nem csak gazdasági kérdésekről,hanem a Cshonan-incidensről is szó esett.

Szakértői vizsgálat szerint egy észak-koreai torpedó süllyesztette el a dél-koreai Cshonan korvettet március végén a Sárga-tengeren. 46 tengerész veszett a hullámsírba.

Kína, amely Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere, és az 1950-53-as koreai háborúban az északiak oldalán szállt harcba, nem volt hajlandó nyilvánosan csatlakozni a Phenjant elítélők táborához, mondván, még nem fejezte be a bizonyítékok elemzését. A kínai miniszterelnök most sem említette meg Észak-Korea nevét, és nem tett semmiféle utalást sem arra, hogy Kína hajlandó-e beleegyezni abba, hogy a Biztonsági Tanács elítélje vagy megbüntesse Phenjant.

Ri Mjong Bak dél-koreai elnök ugyanakkor azt kérte, hogy a három ország – Dél-Korea, Kína és Japán – folytasson “bölcs együttműködést” az incidens kapcsán, s ezzel egyetértett Hatojama Jukio japán kormányfő is.

Észak-Korea újra és újra cáfolta a hajó megtámadását. Vasárnap több mint százezren vonultak fel Phenjan belvárosában, hogy elítéljék Dél-Koreát és az Egyesült Államokat. Tapsolva vagy öklüket rázva Szöul-ellenes jelszavakat skandáltak. Cso Jong Rim, a Koreai Munkapárt phenjani városi bizottságának első titkára a nagygyűlésen a megszokott hidegháborús frazeológiát használva árulókról, és Észak-Korea elleni összeesküvésről szónokolt. A hajókatasztrófa körülményeinek tisztázására indított dél-koreai vizsgálat szavai szerint “kezdettől fogva az Egyesült Államok jóváhagyásával és védnöksége alatt zajlott, eredményei pedig semmilyen figyelmet nem érdemelnek”. Figyelmeztetett, hogy amennyiben Dél-Korea részéről agresszió következne be, akkor az észak-koreai nép és hadsereg könyörtelen válaszcsapást fog mérni.

Japán és Kína a világ második, illetve harmadik legnagyobb gazdasági hatalma az Egyesült Államok mögött. Japán, Kína és Dél-Korea adja a világ gazdasági kibocsátásának közel 20 százalékát, így a Koreai-félsziget instabilitása súlyos következményekkel járhat a világgazdaság egészére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik