Nagyvilág

Nagyszabású hadgyakorlat Dél-Koreában

Nagyszabású tengeralattjáró-elhárító gyakorlatba kezdett a dél-koreai haditengerészet. Észak-Korea szerint az ilyesfajta megmozdulások háborúba sodorhatják a feleket.

Az egynapos hadgyakorlat Észak-Korea nyugati partjainál zajlik csütörtökön. A hadgyakorlatban tíz hadihajó vesz részt, közöttük egy háromezer tonna vízkiszorítású torpedóromboló. A gyakorlat elején tüzérségi fegyverekből lőtték a kijelölt célpontokat, és bombákat dobtak le rájuk.
Az észak-koreai állami média a hadgyakorlatokkal kapcsolatosan azzal vádolta Dél-Koreát, hogy háború peremére sodorja a két országot. Dél-Korea azonban elrettentés céljából júliusban két további gyakorlatot tervez közösen az Egyesült Államokkal a nyugati partoknál.

Március végén a Sárga-tengeren elsüllyedt egy dél-koreai hadihajó, Szöul pedig Phenjant tette felelőssé a tragédiáért, egy nemzetközi szakértői csoport ugyanis megállapította, hogy észak-koreai torpedó süllyesztette el a hajót, 46 matróz halálát okozva. Phenjan tagadja, hogy bármi köze lenne a tragédiához, de a vizsgálat közzététele óta drámai módon nőtt a feszültség a két ország között. Phenjan azzal fenyegetőzött, hogy megszakít minden kapcsolatot Szöullal,

Dél-Korea viszont kereskedelmi büntetőintézkedéseket foganatosít Phenjan ellen, és felújítja hét éve szünetelő propaganda-hadjáratát északi szomszédja ellen.

Közben a KCNA észak-koreai hírügynökség jelentette, hogy Phenjan felmondja azt a megállapodást Szöullal, amely arra vonatkozik, hogy elkerüljék a véletlen haditengerészeti incidenseket. Az észak-koreai hadsereg vezérkara közölte, hogy azonnal csapást mérnek bármilyen dél-koreai hadihajóra, amely behatol az ország felségvizeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik