Nagyvilág

Bangkokban megkezdődött az ostrom

A tüntetők még tárgyalni akartak, a kormány nem. A katonák körülzárták a tüntetőket, tüzet nyitottak.

Két tüntető meghalt a thaiföldi fővárosban, amikor páncélosok fedezetében katonák hatoltak be a vörösinges tüntetők táborába. Az esetről az AFP francia hírügynökség fotoriportere számolt be. Az AP amerikai hírügynökség fotósa azt közölte, hogy három újságírót értek lövések a hadsereg támadásában. A riporter a három újságírót egy kórházban látta néhány órával a hadsereg ostromának kezdete után. Egyikük már halott volt.

Bangkok központjában reggel indult meg a tüntetők elleni ostrom. A katonák először könnyfakasztó gránátokat lőttek ki a bambuszból, gumiabroncsokból épített barikádokra, majd páncélosokkal igyekeztek azokat áttörni. Néhány helyen már behatoltak a tüntetők táborába.

A védelmi miniszter közölte: a katonák azt a parancsot kapták, hogy “100 százalékig” vonják ellenőrzésük alá a vörösingesek által elfoglalt városrészt. Pravit Vongszuvan jelezte, a műveletnél “igyekeznek emberi veszteségeket elkerülni”. Eddig két tüntető súlyosan, három könnyebben sérült meg. Nem sokkal a támadás megindítása előtt egy tüntetővezér ellenállásra szólított fel.

A kormány tegnap elutasította a tüntetők tárgyalási javaslatát, így az ellenzék vezetői hiába támogatták, hogy a parlament felsőházának közvetítésével kezdődjenek ismét megbeszélések. A vörösingesek hétfőn még az ENSZ közvetítését kérték, a kormány azonban ezt is elutasította.

Az utcai harcok múlt csütörtöki kiújulása óta 38 ember halt meg, és mintegy 300 megsebesült a thaiföldi fővárosban zajló utcai harcokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik