Nagyvilág

Újra kitörés előtt a vulkán, megint jön a hamu

Az izlandi meteorológusok figyelmeztettek rá, hogy ismét jelentős mennyiségű hamut fog szétszórni az izlandi Eyjafjallajökull vulkán.
Kapcsolódó cikkek

Az izlandi meteorológiai szolgálat és a földtani intézet arról tájékoztatott, hogy a kitörések ismét robbanásszerűek lettek: leállt a lávafolyás, és a magma zöme szétszóródik a kráterben történő robbanások miatt.

“A hamucsóva négytől hét kilométeres magasságig emelkedett a kráter fölött, és jelentős mennyiségű hamuhullás várható” – olvasható a közleményben, amely szerint “nincs jele annak, hogy a kitörés rövidesen befejeződik”.

Közben Írország partjaitól nyugatra 1600 kilométer széles hamufelhő alakult ki. emiatt átmenetileg ismét le kell zárni a nyugat-írországi repülőtereket, mivel azonban az ír hatóságok szerint a hamufelhő viszonylag még messze van és a széljárás is kedvező, pénteken napközben a légteret újra megnyitották.

Az európai légteret ellenőrző nemzetközi szervezet, az Eurocontrol szerint a hamufelhalmozódás újabb légi közlekedési akadályokat gördít, mivel a hamufelhő fokozatosan tízezer méter felé, a transzatlanti járatok repülési magasságába emelkedik. Az elmúlt napokban a hamufelhő hatezer méter alatti magasságban maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik