Nagyvilág

Ahmadinezsád: Irán nem fejleszt atomfegyvert

Irán nem dolgozik atomfegyver kifejlesztésén - jelentette ki az erre vonatkozó vádakat visszautasítva az iráni elnök hétfőn New Yorkban, az atomsorompó-szerződés utókonferenciájának megnyitóján.

Mahmúd Ahmadinezsád közölte: a Nyugatnak “egyetlen hiteles bizonyítéka” sincs az iráni atomfegyverprogramra.

Az iráni elnök – aki az egyetlen államfő, aki az utókonferenciára érkezett – egyben bírálta az Egyesült Államokat és más országokat, amiért folyamatosan atomfegyvert birtokolnak; szerinte ezzel arra bátorítanak más országokat, hogy hasonló fegyvereket fejlesszenek ki.

Ahmadinezsád – akinek a beszéde alatt több nyugati állam, köztük az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia küldötte tüntetőleg elhagyta az üléstermet – azt követelte, hogy függesszék fel az Egyesült Államok tagságát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben (NAÜ).

“Az Egyesült Államok nemcsak hogy bevetette már az atombombát, hanem fenyeget is vele más államokat, köztük Iránt” – mondta. Visszataszító és szégyenletes dolognak nevezte az atomfegyver birtoklását. Az Egyesült Államokat és Izraelt azzal vádolta, hogy “bizonyos nagy terrorhálózatokat” támogatnak.

Azt mondta, hogy az atomfegyverrel való bármilyen fenyegetést vagy békés atomlétesítmények elleni támadást a nemzetközi béke és biztonság megsértésének kell tekinteni. Egyben kezdeményezte, hogy független szervezet jelöljön ki határidőt a világon található összes atomfegyver felszámolására.

Iránt terheli a felelősség, hogy eloszlassa az atomprogramjával kapcsolatban felmerült kétségeket és aggodalmakat – jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az utókonferencia megnyitóján.

A teheráni kormánynak teljes mértékben be kell tartania az ENSZ Biztonsági Tanács határozatait – szögezte le a főtitkár az egy hónapos tanácskozáson, amelyen 189 állam képviselteti magát. Követelte, hogy Irán állítsa le az urándúsítást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik