Nagyvilág

Megmérgezték az amerikai elnököt a csúcstalálkozón?

Valószínűleg megmérgezték egy 2007-es németországi csúcstalálkozón Laura Bush-t és férjét, George Bush-t - legalább is ezt írja a volt First Lady önéletrajzában.

Laura Bush szerint az amerikai titkosszolgálatok azt sem zárták ki akkoriban, hogy az egész amerikai elnöki delegációt megmérgezték a G8-as csúcson. A volt amerikai elnök, George Bush a találkozó ideje alatt napokig az ágyat nyomta rosszulléte miatt. Az orvosi vizsgálat szerint az elnöki pár egy vírust kapott el. Laura Bush viszont önéletrajzában azt írja: csak az amerikai delegáció lett beteg, így az sem kizárt, hogy szándékosan mérgezték meg őket.

A volt First Lady könyvében ír egy 1963 novemberében, Texas államban történt balesetről is: akkor ő 17 éves volt és az autó, amelyben ült nekiment egy másik kocsinak, az abban ülő diáktársa pedig meghalt. Laura Bush szerint “akkor novemberben sok-sok évre elvesztette hitét.” Hozzáteszi: a baleset után “először imádkozott Istenhez, hogy mentse meg egy ember életét, de senki sem hallotta meg fohászát”.

A Spoken from the Heart, vagyis a Szívből elmondva című kötet májusban jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik