Nagyvilág

Ismét használhatják a Tokaj megnevezést a szlovákok

A tokaji borvidék szlovákiai részén június elsejétől ismét szabadon használható a borok megjelölésére a Tokaj név - döntött kedden a pozsonyi parlament.

A tavaly módosított szlovák szőlészeti és borászati törvény az addig érvényes Tokaj régió nevét Tokaji Borászati Térségre változtatta, ami azt eredményezte, hogy a szlovákiai tokaji borokon nem lehetett a Tokaj védjegyet használni, hanem csupán a Tokajsky, Tokajská vagy Tokajské megnevezéseket.

A térség új elnevezése ezentúl hivatalosan Tokaj Borászati Térség. A most elfogadott törvényt még Ivan Gasparovic államfőnek is alá kell írnia, de ez a helyi megfigyelők formalitásnak tartják.

Ugyanakkor a módosított szőlészeti és borászati törvény az eddig használatos felosztás – asztali borok és minőségi borok – helyett bevezette a földrajzi szempontokat, vagyis a származás helye szerinti jelölést. A módosítás alapján Szlovákia bortermelő vidékeinek a felosztása a következő: kis-kárpátoki, dél-szlovákiai, nyitrai, közép-szlovákiai, kelet-szlovákiai és Tokaj.

A Tokaj márkanév használata körül továbbra is folyik a szlovák-magyar vita. Simon Zsolt, volt szlovák földművelődésügyi miniszter már tavaly decemberben arra figyelmeztette a kormányt, hogy változtassa meg borászati törvényt, mert nem védi a szlovák Tokajt. Megfigyelők szerint a vita most sem zárult le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik