Nagyvilág

HN: Orbán Viktor majdnem Obama-szerepben

Orbán Viktor majdnem Obama-szerepben cím alatt közölt terjedelmes portrét a Fidesz elnökéről és az előtte álló feladatokról a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

“Orbán Viktor olyan, mint egy tábornok, aki a magyar konzervatív hadsereg élén éppen törvényes fordulatot hajt végre Magyarországon. Ez az állítás csak egy kicsit túloz. Legalábbis a hadseregbeli hierarchiával való összehasonlítás ül: a konzervatív Fidesz egyenlő Orbánnal. És Orbán, az a Fidesz” – írja Martin Ehl, a szerző.

“Ez a férfi most a magyarok többsége számára a legfőbb reményt jelenti, hogy kivezeti őket a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi válságból” – mutat rá a lap, majd vázolja Orbán és a Fidesz politikai pályáját.

Orbánék politikáját “mozgósító konzervativizmusnak” minősíti, amely Magyarországon túlsúlyba került a “patríciusi konzervativizmussal” szemben, amely inkább alapszik a polgári elveken és támogatja a liberális gazdaságpolitikát.

A szerző azt állítja, hogy Orbán Viktor az államra helyezi a hangsúlyt, az államé lesz a főszerep a gazdaságban. A gazdaság lesz az, amivel az új kormányfőnek leginkább foglalkoznia kell majd. “Reformra van szüksége az államigazgatásnak, az egészségügynek, az oktatásnak, a közlekedésnek, talán az állam minden részének” – jegyezi meg Martin Ehl. Úgy véli: biztosra lehet venni, hogy Orbán “tisztogatást hajt végre az államigazgatásban”. A nagy kérdés az, hogy ennek az indítéka “az állam kiadásainak a csökkentése vagy a politikai ellenfelek iránti bosszú” lesz-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik