Nagyvilág

Drámai körülmények közt menekültek el a thai tüntetők

Drámai körülmények közt sikerült megszöknie a letartóztatására érkező rendőrök elől pénteken a thaiföldi kormány ellen tüntető "vörösingesek" több vezetőjének.

A tüntetők és a rendőrség egybehangzó közlése szerint fegyvertelen rohamrendőrök százait vezényelték délelőtt a Bangkok belvárosában lévő SC Park Hotelhez, amelyben a “vörösingesek” vezérkara meghúzta magát, de hat vezetőjüknek sikerült egérutat nyernie.

Szemtanúk szerint egyikük, Ariszman Pongruangrong a szálloda homlokzatán egy kötélen ereszkedett le az odalenn várakozó több ezer tüntető közé, akik egyből védelmükbe is vették. Ariszman a szálloda előtti téren rögtönzött beszédet intézett a tömeghez, a kormány távozását követelő megmozdulások folytatására buzdítva az embereket. Egyúttal közölte, hogy “biztonságuk garantálására” túszul ejtették az akciót végrehajtó rendőri alakulat egy vezérőrnagyát és egy ezredesét.

A történtek azt mutatják, hogy Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök ellenzék által ostromlott kormánya újabb összeütközésre készül a tüntetőkkel, akik a 2006-ban korrupcióval megvádolt és puccsal eltávolított Thakszin Sinavatra kormányfő támogatói.

Az elhibázott rendőri akcióra azután került sor, hogy Szuthep Thaugszuban miniszterelnök-helyettes egy televíziós üzenetben azt ígérte: letartóztatják a múlt szombati, legkevesebb 24 ember halálát okozó utcai összecsapásokért felelősnek tartott “vörösinges” vezetőket és “terrorista elemeket”.

A thaiföldi fővárosban formálisan rendkívüli állapot van érvényben, tilos minden, ötfősnél nagyobb csoport gyülekezése. A tilalmat azonban figyelmen kívül hagyják a Bangkok szívét, idegenforgalmi és üzleti központját megszállva tartó tüntetők, s a rendőrség nem lép fel ellenük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik