Nagyvilág

Már 400 áldozata van a kínai földrengésnek

A kínai állami televízió szerint már 400 áldozata és 10 ezer sérültje van a helyi idő szerint szerda reggel történt nagy erejű földrengésnek az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban.

A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű rengést 7 óra 49 perckor mérték, két órával korábban ezt egy 4,7-es földmozgás előzte meg. A rengés epicentruma a tartományi fővárostól 800 kilométerre található Jüsu megye Rima nevű falujában volt.

Az epicentrumhoz közeli településen az épületek 85 százaléka összeomlott, Csieku lakóinak körében, az utcáin pánik tört ki, sok a sebesült, vérző fejű ember – számolt be a helyszínről egy Csuo Hua-hszia nevű illetékes, aki elmondta, hogy a szakközépiskola romjai sok diákot temettek maguk alá, a Jüsu szálloda oldalán hatalmas repedés keletkezett, a kormányzati épület ugyancsak romba dőlt.

Hétszáz katona dolgozik a romok eltakarításán, az utak megtisztításán, a törmelékek mozgatásán, hogy minél közelebb kerülhessenek a mentésre szorulókhoz. További több mint 5 ezer mentőt, köztük katonákat, egészségügyi dolgozókat, tűzoltókat küldtek a helyszínre. A sérülteket kórházba szállítják.

Jelenleg folyik a károk felmérése, a veszteség számbavétele – közölte egy tartományi illetékes, a helyszínre a környező tartományokból több mentőcsoport érkezését várják.

Csinghaj érintett térségében eddig 18 utórengést regisztráltak, a legerősebb 6,3-es erősségű volt, 36 perccel a 7,1-es után mérték.

Időközben bejelentették, hogy a kínai központi kormány 200 millió jüant (29,3 millió dollár) folyósít a költségvetésből a földrengés sújtotta terület megsegítésére, a mentésre, az áttelepítésekre, az egészségügyi ellátásra és a járványmegelőzésre, valamint az elsődleges helyreállítási munkálatokra.

A központi szakszervezeti szövetség 2 millió jüan segély elkülönítéséről döntött, az emberek veszteségeinek részbeni pótlására, és más nehézségek áthidalására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik