Nagyvilág

Az iraki kormányfő szerint 750 ezer szavazatot csaltak el

A márciusi iraki parlamenti választásokon második helyen végzett leköszönő kormányfő vasárnap közölte, 750 ezer szavazattal kapcsolatban merül fel a csalás gyanúja.

A leköszönő kormányfő követeli a voksok öt tartományban történő újraszámolását.

A választásoknak megfigyelők szerint nincs egyértelmű nyertese, így várhatóan hónapokig elhúzódhatnak a tárgyalások az új kormányról.

A legutóbbi, 2005-i évi választásokat követő öthónapos zsákutcát a felekezetek közötti vérontás jellemezte. A többségi síiták és a Szaddám Huszein vezette szunniták közötti totális háború kihűlt ugyan, de a szunnita iszlamista felkelők folytatják az öngyilkos merényleteket.

A Núri al-Máliki leköszönő miniszterelnök vezette síita Jogállami Szövetség 89 képviselői helyet kapott a március 7-i voksoláson a 325 fős törvényhozásban, kettővel kevesebbet, mint az Ijád Allávi volt kormányfő vezette Iraki Blokk.

Máliki március 31-én bejelentette, hogy fellebbezett a választások eredménye ellen. Vasárnap azt közölte, hogy olyan szabálytalanságok történtek, amelyek jelentősen befolyásolták a szavazást eredményét.

“Úgy véljük, hogy az öt tartományban a szavazatokkal való manipulálás 750 ezer voksot érinthet” – mondta Máliki.

Az Egyesült Államok és az ENSZ szerint az iraki választás meglehetősen tiszta volt, bár nem volt tökéletes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik