Nagyvilág

Megtalálták Kaczynski elnök holttestét

A lengyel államfő holttestét szombaton késő délután találták meg a repülőgép-katasztrófa helyszínén.

Több orosz sajtószerv különböző forrásokból is úgy értesült, hogy megtalálták a roncsok között Lech Kaczynski holttestét.

Az orosz légierő vezérkara ugyanakkor késő délután bejelentette, hogy a lengyel elnököt szállító gép pilótája többször is figyelmen kívül hagyta a szmolenszki Szevernij repülőtér repülésirányítójának útmutatását.

“A pilótát Szevernijtől 50 kilométerre figyelmeztették, hogy a repülőtéren az időjárási viszonyok nem érik el a leszálláshoz szükséges minimumot. A pilóta úgy döntött, hogy egyelőre folytatja útját, és majd az utolsó pillanatban dönt, ami szokásos eljárás. Amikor másfél kilométerre volt a kifutópályától, a repülésirányítók észlelték, hogy a gép a kelleténél gyorsabban, nem a megfelelő ívben ereszkedik. Ekkor a repülésirányító utasította a pilótát, hogy hagyja abba az ereszkedést és vízszintesen repüljön tovább, amikor pedig a gép személyzete nem teljesítette az utasítást, többször is felszólították, hogy térjen ki más repülőtérre. A gép ennek ellenére folytatta a leszállást, s ez tragikusan végződött” – mondta Alekszandr Aljosin altábornagy, az orosz légierő vezérkari főnökének első helyettese.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik