A chicagói egyetemen tartott előadásában a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Karzai olyan ember, akivel a nyugati országok képesek együtt dolgozni, és ezt kötelességük is megtenni.
Az észak-atlanti szövetség vezetője elismerte, hogy Karzai újjáválasztása az ázsiai ország élére a múlt évben problematikus volt, de a voksolás végső soron megfelelt az alkotmánynak. “Nem várhatjuk el tőle, hogy mindig azt tegye, vagy azt mondja, amit mi akarunk” – mondta Rasmussen.
Karzai azzal vádolta meg a múlt héten a nemzetközi közösséget, hogy “nagyon súlyos csalásokat követett el” az elnökválasztáskor. Az államfő szerint a Kabulban működő külföldi nagykövetségek választási tisztviselőket fizettek le és fenyegettek meg, hogy gyengítsék a kormányát. Washingtonban nyugtalanítónak tartották az afgán elnök kirohanását a külföldiek ellen, és magyarázatot kértek tőle.