Nagyvilág

Szenegáli ítélet a magyarokra: kényszermunka

Életfogytig tartó kényszermunkára és súlyos pénzbüntetésre ítélték Szenegálban azt a három magyart, akik a vád szerint 2006 áprilisában meggyilkolták bérelt kocsijuk sofőrjét

A dakari bíróság bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, lopás és emberölés miatt ítélete el a magyarokat. Az ítélet: életfogytiglani kényszermunka. Ezen felül súlyos pénzbüntetést is kiróttak rájuk, amelyet az áldozat hozzátartozói számára kell fizetniük.

Az ügyészek szerint a 29 éves, a francia idegenlégióból dezertált G.G, a 32 éves, a magyar hadseregből eltávozott N. Z. és a 34 éves F. T azért érkezett Nyugat-Afrikába, hogy ott – elsősorban Sierra Leonéban – zsoldos munkát vállaljanak.

A vádlottak egyik ügyvédje szerint a három férfi valóban Sierra Leonéba utazva kelt át Szenegálon, ám végső céljuk az volt, hogy gyémántbányákban vállaljanak biztonsági munkát. Az ügyészek szerint azonban a magyaroknak nem volt elég pénzük az útra, a szállásra és az élelemre, ezért úgy döntöttek, hogy kocsit bérelnek, aminek a sofőrjét megölik, az autót pedig ellopják.
A vád szerint a három férfi végül 2006 április 18-án bérelt Szenegálban egy terepjárót, azt állítva, hogy szafarira mennek az ország északi részén. A Dakartól 92 kilométerre északra fekvő Tivaouane-ba érve azonban megfojtották a sofőrt, összekötözött holttestét pedig egy bozótban rejtették el.

A magyarokat végül április 21-én, a guineai határtól öt kilométerre tartóztatták le. A hatóság szerint nem volt náluk fegyver, csak egy GPS-berendezés, túlélési eszközök, valamint “a dzsungelban használatos gerilla technikákról szóló dokumentumok”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik