Nagyvilág

Slota: ne legyen Magyarország Eu elnök

A szlovák kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne lehessen az Európai Unió soros elnöke, amíg fel nem hagy irredenta törekvéseivel - Ján Slota.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke konflikusoktól tart a térségben.

Ján Slota szerint Pozsony az EU-nak tett javaslattal a magyar köztársasági elnök szerbiai szavai ellen tiltakozhatna. “Sólyom László kijelentése, miszerint a szlovákiai, szerbiai és romániai magyaroknak csak idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet, csak igazolja a nagymagyar sovinizmus fokozódását – áll a Slota párt honlapján megjelent vasárnapi közleményben.

A magyar elnök olyan tervet ismertetett – írja Slota – amely “valójában szuverén államok polgárainak nyelvi elrablását, homogén magyar nyelvű területek kialakítását” célozza. Hozzáteszi: ezeket a területeket a koszovói modell alapján Magyarországhoz akarják csatolni.

Slota attól tart, hogy a gazdaságilag tönkrement, de nemzetileg felkorbácsolt Magyarország viszályt szít majd szomszédaival, “főként Orbán Viktor kormányra kerülése után”. A fegyveres konfliktus lehetőségét sem zárja ki.

A Szlovák Nemzeti Párt az utóbbi hónapokban korrupciós ügyeivel, az elmúlt napokban pedig az iskolásokat himnuszéneklésre kötelező hazafiassági törvényével vívta ki a közvélemény nemtetszését. A legutóbbi felmérés szerint – három hónappal a választások előtt – 4,9 százalékkal nem lépné át a parlamentbe jutás küszöbét. Elemzők szerint ezért mindent megtesz majd, hogy a magyar veszély hangoztatásával szerezzen voksokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik