Nagyvilág

Újabb utórengések Chilében

Újabb utórengés volt Chile partjainál, ahol a szombat hajnali nagy földrengésben és szökőárban több mint 700-an haltak meg. A romok alatt rekedtek után még mindig folyik a kutatás, miközben a rendőrség folyamatosan küzd a fosztogatókkal.

Ezalatt Japánban bocsánatot kértek a hatóságok, amiért túl nagy riadót rendeltek el a szökőár veszélye miatt. A 6,2-es erősségű utórengés helyi idő szerint vasárnap este pattant ki több mint 100 kilométerre Talca városától. A földmozgás után nem érkeztek hírek további áldozatokról vagy károkról. A szombat hajnali, a Richter-skála szerinti 8,8-es erősségű földrengés után számos épület összedőlt, vagy jelentős károk keletkeztek bennük, ezért sokan attól tartanak, hogy az utórengések még inkább súlyosbítják a helyzetet.

A mentés folyamatosan tart a katasztrófa sújtotta területeken, sokan még mindig a romok alatt vannak, ezért a chilei elnök szerint a halottak száma tovább emelkedhet. A földrengés nyomán pusztító szokőár több települést elmosott, egy halászfaluban például 300-an haltak meg az állami televízió szerint. Egy szemtanú szerint hat méteres hullám mosta el a települést, ugyanakkor a hivatalos adatok szerint két és fél méteres volt a legnagyobb cunami, amit a földrengés kiváltott. Sokan bírálják a hatóságokat amiatt, hogy nem adtak ki rögtön szökőárriadót a térségre. “Ez hiba volt” – ismerte el Francisco Vidal chilei védelmi miniszter.

A japán hivatalos szerveknek ezalatt éppen a riadó miatt kell magyarázkodniuk. A hawaii központú szolgálat a Csendes-óceán egész térségét figyelmeztette a cunami veszélyére, mire Japán a legmagasabb szintű riadót adta ki, – amire 15 éve nem volt példa – , és fél millió ember kitelepítését rendelték el nagy pusztítástól tartva. Mikor már mindenhol lefújták a készültséget, Japánban még akkor is érvényben volt a riadó, amely miatt tízezrek töltötték az éjszakát az átmeneti szállásokon. A nagy hullámok azonban elmaradtak, a japán meteorológiai szolgálat illetékese, Szekita Jaszuó pedig hétfőn kénytelen volt elismerni, hogy túlreagálták a helyzetet, a tisztviselő egyben bocsánatot kért honfitársaitól.

Ezalatt a chilei hatóságoknak továbbra is meg kell küzdeniük a fosztogatókkal. Concepción városában és más tartományokban éjszakára kijárási tilalmat vezettek be, hogy elejét vegyék a rablóhadjáratoknak. A városban már nem csak élelmiszerboltokba törtek be a helyiek, hanem viszik a plazma tévéket és más szórakoztató elektronikai eszközöket. A rendőrségnek már besegít a hadsereg is a nyugalom helyreállítása érdekében. Több helyen vízágyúval és könnygázzal kellett szétzavarni a fosztogató tömegeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik