Nagyvilág

Bargútit is elengedik Salitért

A Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael közötti közvetítés eredményeként közelgő megállapodás értelmében Marván Bargúti, a Fatah életfogytiglani börtönre ítélt ciszjordániai vezetője is azon palesztin foglyok között szerepel, akiket a zsidó állam Gilad Salit katonáért cserébe szabadon bocsát - idézett palesztin forrásokat csütörtökön az as-Sark al-Auszat című szaúdi lap.

Az újság tudni véli, hogy a fogolycsere az íd al-adha muzulmán ünnepe után kezdődik.

A nagyfokú titoktartás övezte, egyiptomi, illetve német közvetítéssel zajló tárgyalások eredményeként Izrael börtöneiből 1150 palesztin fogoly nyeri vissza szabadságát, a lap szerint három szakaszban. Először 450 palesztint engednek el – súlyos büntetésekben részesülteket -, míg a Hamász fogságában lévő Salitot Egyiptomba szállítják. A továbbiakban még két szakaszban bocsátják szabadon a megállapodás tárgyát képező személyeket, és Salit hazakerül Izraelbe.

A szabadulás előtt álló palesztin foglyok között van az újság értesülése szerint Ahmed Szaadát, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért vezetője, illetve Ibráhim Hamed, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak (a Hamász katonai szárnyának) a ciszjordániai vezetője. Vele kapcsolatban Izrael feltétele az, hogy Szíriába viszik.

A lap szerint az egyiptomi közvetítők olyan megállapodás elérésére törekednek, amely fontos szerepet juttat Mahmúd Abbász palesztin elnöknek. Olyan csomag van terítéken, amelyben az Abbász vezette Fatah megbékélésre jut a Hamásszal, és amely egyszersmind tartalmazza a határállomások újranyitását Izrael és a Gázai övezet között egy 2005-ös megállapodásnak megfelelően. Ezt annak idején Abbász érte el amerikai és európai uniós támogatással, és most ő fogja aláírni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik