Külföld

Válsághelyzet alakult ki Szlovákiában

admin
admin

2009. 01. 06. 15:22

A szlovák ipari miniszter szerint „túszokká váltak" az ukrán-orosz gázvitában. A nagy fogyasztók ellátását korlátozzák, a lakosságot egyelőre nem érinti a hiány.

Válsághelyzet alakult ki a gázellátásban Szlovákiában. Kedd reggel 70 százalékkal csökkent az orosz földgázszállítás. – Délután kettőtől a gázellátásban szükséghelyzetet vezettünk be – közölte Lubomír Jahnátek, szlovák ipari miniszter kedd délután Pozsonyban, a válságstáb ülése után.

Megállapodtunk abban, hogy a gázellátó, az SPP-distribúcia részvénytársaság délután kettőkor bejelenti a szükségállapotot.
Felhívtuk a fogyasztók figyelmét arra, hogy a nagy fogyasztóknak számolniuk kell az ellátás esetleges korlátozásával. Nincs értelme arról beszélni, hogy ez a korlátozás milyen cégeket fog érinteni. Semmiképpen sem fogja azonban érinteni a lakosokat, a kórházakat és az iskolákat – mondta a miniszter.

Olyan mértékű csökkenésről van szó, hogy az összes kompresszorállomást le kellett állítanunk – mutatott rá Jahnátek.
Azt, hogy az esetleges gázszállítási korlátozások a lakossági fogyasztókat nem fogják érinteni, később Barnd Wagner, az SPP cég elnök-igazgatója is megerősítette.

A jelenlegi helyzetben alapvető célunk, hogy a lakossági gázszállításokat megőrizzük – mondta Wagner.

Szlovákia napi földgázfogyasztása mintegy 30 millió köbméter. A tartályokból naponta legfeljebb 22 millió köbméter gázt lehet elvenni, és ez a tartalék nem korlátlan.

A szlovák kormány tiltakozó jegyzéket küld Moszkvának és Kijevnek, és felszólítja őket a gázszállítás helyzetének azonnali rendezésére. Elfogadhatatlan, hogy ebben a kereskedelmi vitában túszoknak használjanak minket – hangoztatta a szlovák miniszter.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.