Nagyvilág

Szlovákiában büntetnék az idegen nyelvet

A szlovák kulturális miniszter továbbra is kitart amellett, hogy pénzbüntetést fizessen az, aki az ország területén nyilvános használatban nem tartja be a szlovák irodalmi nyelv szabályait.

Marek Madaric erről csütörtökön Pozsonyban beszélt, amikor fogadta annak a civil beadványnak az aláíróit, akik tiltakoznak az államnyelvről szóló törvény tervezett módosítása ellen. A beadványt több mint 700 értelmiségi és közéleti személyiség – köztük számos szlovákiai magyar – írta alá. Követelik, hogy a módosított törvény ne érintse a magánszférát, és ne tartalmazzon semmiféle szankciókat.

A miniszter szerint a törvénymódosítás célja, hogy védje azon szlovákok jogait, akik nem ismernek idegen nyelveket, és szeretnék országukban mindenütt megértetni magukat. Madaric szerint elfogadhatatlan, hogy Szlovákia területén az állampolgár például kizárólag angol vagy magyar nyelvű reklámokkal, plakátokkal vagy emléktáblákkal találkozik.

“Az ember nem tudja elolvasni, hogy mi van azokon a táblákon. Itt egész egyszerűen arról van szó, hogy az ország területén meg kell értenünk egymást, mégpedig szlovákul” – jelentette ki a miniszter. Úgy vélte, hogy az ilyen táblák, esetek sértik a szlovák állampolgárok jogait. A miniszter szerint Dél-Szlovákiában a helyi hangszóró gyakran csak magyarul szólal meg, ami szerinte elfogadhatatlan.

A miniszteri javaslat szerint a jövőben minden nyilvános közfeliratnak szlovák nyelvűnek kellene lennie. A hatóságok ugyanakkor ellenőriznék a különféle kulturális és más nyilvános rendezvényeket, hogyan tartják be az államnyelvről szóló törvényt. Madaric megjegyezte, hogy a törvény a kivételeket is – mint amilyen a nemzeti kisebbségek nyelvhasználata – szabályozni fogja.

“Azt hiszem, hogy a szankciók alkalmazására nem kerül sor. Szükség van azonban rájuk, hogy az emberek egyáltalán betartsák a törvényt” – szögezte le. A javaslat szerint a pénzbüntetés 100 eurótól 5000 euróig terjedne. Kiszabása előtt azonban a szlovák irodalmi nyelv szabályainak a megsértőjét a hatóságoknak kétszer kell írásban figyelmeztetnie arra, hogy a kifogásolt hibát távolítsa el.

A kulturális tárca javaslata éles vitát váltott ki a szlovák sajtóban. Amennyiben azonban a kormány jóváhagyja, a parlament elé terjesztik jóváhagyásra. A tervezet ellen a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is tiltakozott, s a szlovák nyelvészek sem elégedettek vele. A Szlovák Tudományos Akadémia nyelvtani intézetét meg sem kérdezték előkészítése során. Amikor azt olvasom a törvénytervezetben, hogy a kormánynak kétévente egyszer az államnyelv használatáról szóló jelentéssel kell foglalkoznia, az az érzésem, hogy valaki megőrült” – mondta a Sme című napilapnak René Bílik, a Nagyszombati Egyetem szlovák tanszékének vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik