A választás napján megjelenő mérvadó lapok – USA Today, New York Times, Wall Street Journal vagy a Financial Times – csodálkozással számoltak be arról, hogy az egy nappal korábban még hét államban is korteskedő republikánus elnökjelölt, John McCain az utolsó nap is kampánykörútra indul.
Obamáról ezzel szemben a lapok azt írták, hogy Chicagóban marad. Ezért is hitetlenkedtem, amikor a nagy nap hajnalán a szelek városában landoló gépem pilótája lelkendezve mesélte stewardess kollégáinak, hogy a parkolásnál látta Obama repülőjét. (Mint később kiderült, igaza volt.) A kolléganők válaszul a nemrég Harlemben beszerzett Obama-relikviákat – sapkák, pólók – mutogatták gyermeki irigységgel.
A reptérről első utam a város déli részéhez tartozó Chicagói Egyetem campusára vezetett. A demokraták elnöki reménysége közel 10 évig oktatta itt a diákokat alkotmány- és polgárjogra. Nem kis meglepetésemre sehol sincs nyoma annak, hogy a Hyde Park negyedében lévő gótikus stílusú egyetem egykori professzora – alig 14 óra múlva – Amerikai 44. elnöke lett.
Történelmi elnök lehet
„Chicago ma több vonatkozásban is történelmet írhat. Nemcsak az első fekete elnököt adhatja az országnak, de Lincoln és Roosevelt után egy újabb nagy formátumú politikus indulhat innen” – mondja Madeline Calvert, az egyetem jogi karának adjunktusa, aki a tanszék előcsarnokában egy kávé mellett mesélt az FN munkatársának. Mint mondja, az egyetem hivatalosan nem állhat ki egy elnöki jelölt mellet sem, „ha neutrálisnak tűnik a légkör, akkor megfeleltünk az objektivitásnak” – tette hozzá. Igaz, felöltőjén ott virított az Obama családját ábrázoló – „First Family” – kitűző.
Bizalmasan súgta meg, hogy Amerika mindössze negyedik színes bőrű szenátora alig 15 perc sétára lakik a campustól. Takaros családi házakat hagyok magam mögött, amíg odaérek a rendőrök és titkosszolgálati emberek által már hosszú hetek óta vigyázott környékre. Útközben egyedül az egyetem könyvesboltja emlékeztetett arra, hogy ide is begyűrűzött a kampány. Könyvek és újságok címlapjai mutatják a politika jelen hőseit. A házak közötti sikátorokban próbálom magam közelebb lopni Obama 1,6 millió dolláros házához.
Chicago még mindig a régi
George Premortin tanácsára mindezt csak óvatosan teszem, ugyan is a Ghánából származó, 37 éve itt élő férfi lebeszélt arról, hogy egyedül kóboroljak a környéken. A hárommilliós metropolisz Amerika egyik legszegregáltabb városa, és akad olyan környéke, ahol egy egymagában bolyongó európai ember nincs teljes biztonságban.
McCain nem lopta be magát a chicagóiak szívébe – GALÉRIA!
Obama közel két évtizedes közösségi szervezői múltja is egy ilyen vidéke a városnak: dél-Chicago. (Ennek kivételezett része Hyde Park, amely rendezett házaival szinte egy oázis az őt körülölelő szegény feketék lakhelyeitől).
A nyugdíjas George igaz támogatója Obamának, de nem csak 21 hónapja, mióta országosan is ismerté vált. „Ezt a fickót Isten küldte. Több mint öt éve ismerem, ugyanolyan átlagos ember, mint mi ketten. Helyi szenátorként sok fejlesztéssel segítette ezt a kerületet: új játszótereket, felújított iskolákat, jobb minőségű lakhatást intézett a környék szegényebb embereinek. Népszerű, de szerény ember. Sokan felnéznek rá, és szomszédként is megbecsülik” – mondta.
Majd emlékeztetett: „Ez az áprilisi november is égi jele annak, hogy Amerikában új tavasz kezdődik”. És valóban, ez a váratlan, 20 fok körüli időjárás valóban csodaszámba megy arrafelé.
Mindenkit szavazásra biztatnak
És bár remek az idő a sétára, több helyi is eltanácsol attól, hogy gyalogosan folytassam utam a vidék délebbi, szegényebb – átlagosan 8-11 százalékos munkanélküliségű – környékére. De azért egy szavazóhelyiséget még felkeresek. A helyiek közül többen is biztatnak arra, szavazzak.
Szerintük nem baj, ha európai vagyok: „az ügy közös, egy jobb világért szavazunk ma” – mondják. A szavazófülkék egyik hivatalos őre, mielőtt kitessékel az engedély nélküli fotózásról, még megosztja velem, hogy ez élete eddigi legizgalmasabb napja. Szerinte ezzel nincs egyedül, legalább is „az átlagosnál 2-3-szor magasabb részvételi arány” neki ezt mutatja.
Egész utam során különösen szembetűnő, hogy a széles utcákban alig-alig látni járókelőket. Sok üzlet is zárva van, nem kevés véglegesen, elbarikádozott, bedeszkázott ajtókkal. A szegénység szele fú a szelek városában. Egy aprócska fodrászszalon különös kivétel – a tulaj magyarázata szerint a választás napján az idősek szállítása és az esti „Obama-parti” miatt nem fogadnak kuncsaftokat.
Obama, a történelmi esemény
Pár sarokkal feljebb egy olyan üzletet találok nyitva, amelyiknek a mainál nagyobb forgalma még soha sem volt: épp árucsere van: egy kisteherautó zsúfolásig megrakott Obama-portékákkal. A tulaj hanyag eleganciával hessegeti el az Obama-franchise piaci árát firtató kérdésemet, így kénytelen vagyok továbbállni.
Következő állomásom a belvárostól 20 percre lévő nyugati oldal. Történelmileg leginkább arról nevezetes, hogy a 70 százalékban feketék lakta részen 1968-ban komoly lázadások voltak Martin Luther King jr. kivégzése után. Ez a környék sem véletlenül marad ki a Chicagót propagáló útikönyvekből…
Minden második ember pénzt vagy alkoholt kér tőlem, vagy pedig marihuánát kínálnak. Amikor feszélyezettségemet megosztom egy helybelivel, azonnal feloldozást nyerek: „Mindannyian a Föld gyermekei vagyunk. Nincs itt oka senkinek félni tőlünk. Rossz a hírünk, tudom, de most mit is lehetne ajnározni rajtunk?!” – fogalmaz egy 60 év körüli asszony. Hozzátette: számára az első fekete polgármester, a 25 éve megválasztott Harold Washington óta nem volt a városnak nagyobb történelmi eseménye.
A rokkantsági alapból élő 6 gyermekes nő legutóbb 1996-ban volt szavazni. Azóta a „csalódottság vett rajtam erőt, úgy éreztem, a politikusok minden szegény embert átvernek, és csak is a saját zsebükre dolgoznak, (….) de Obamára már reggel 7 órakor elmentem szavazni”.
Helyszíni tudósítónk felvételeihez kattintson a képgalériára!
Indoklása szerint az egyenes beszéd, a közösségi munka és a szakértelem, és nem pedig a bőre színe miatt támogatja őt. A szellemváros hangulatát idéző nyugati oldalon az embereken annyira nem érződött át a választási nap fontossága, noha két másik szavazási helyen is arról számoltak be az FN munkatársának, hogy a reggeli roham mellett az ebédidőben és az urnazárás előtt bizony hosszú sorokban álltak a szavazók.
Obama-láz a belvárosban
Az igazi Obama-láz terepe természetesen a belváros volt, azon belül is a pesti Városmajor paramétereivel azonos Grant Park. A területet két hete foglalta le az Obama-stáb a várostól, amelynek kétmillió dollárt ígért. A park a város három kiemelkedő eseményének is színhelye volt: II. János Pál papa itt celebrált misét 1979-ben, a Jordan-vezette Chicago Bulls itt ünnepelte bajnoki aranyérmeit a kilencvenes években, 1968-ban pedig a republikánus elnökjelölti kongresszus ideje alatt háborúellenes tüntetők verekedtek brutálisan össze a rendfenntartókkal.
Most 70 ezer jegytulajdonos és több százezer szimpla szimpatizáns várta az este eredményeit. Az emberek szó szerint özönlöttek a Michigan-tó partján elterülő park felé, amelyet alapos rendőri készültség miatt csak egy helyen lehetett megközelíteni. A politikai megashow érzetét keltő esemény olyan formában rázta meg Chicagót, mintha a szilveszter, a karácsony és egy városi sportcsapat diadalát egyszerre akarnák egy helyen ünnepelni.
Extázis
Nagymamák extázisban énekeltek a buszon, gyerekek rigmusra táncoltak a tömegben, olyan volt, mint egy kiemelkedő sportesemény fináléja – természetesen minden sarkon árusok kínálták egyedi csecsebecséjüket. Az emberek este hét óra felé még csak óvatos reménységgel közelítették meg a parkban elhelyezett óriáskivetítőket. Amint egyre világosabbá vált, hogy városuk jelöltje lehet Amerikai új vezetője, úgy váltak egyre fanatikusabbá.
Pennsylvania és Ohio elnyerése után már szinte behozhatatlannak tűnt a rivális hátránya, kezdődhetett a fiesta. Mindez helyi idő szerint 10 óra körül érkezett el, amikor John McCain bejelentette vereségét. A többség méltósággal hallgatta a búcsúzó öreg harcost, igaz sokan gúnyolódó hangot is megengedtek maguknak. Obama beszédénél ellenben mindenki osztozkodott az öröm és a meghatottság könnyein.
