Nagyvilág

Tömeg az amerikai szavazófülkéknél

Hosszú sorok kígyóztak kedden kora reggeltől a szavazóközpontok előtt az Egyesült Államok keleti államaiban, ahol reggel 7, illetve 8 órakor megkezdődött az elnök- és kongresszusi választás.

A sajtó kiemelte: Barack Obama, a demokrata párti jelölt minden felmérés szerint biztosan vezet országosan. Vetélytársa, a republikánus John McCain a CBS televíziónak reggel azt mondta: “Nem tudja elképzelni az izgalmat, amelyet az ember érez, amikor ennyire közel kerül a világ legfontosabb pozíciójához, élvezem, ameddig élek, nem felejtem el” – mondta a riporternek.

David Plouffe, Obama kampánymenedzsere az NBC-nek azt mondta: biztos benne, hogy a szavazók, főleg a fiatalok hatalmas számban mennek el szavazni, s ez Obamát segíti győzelemhez.

Sorban állnak a választók Washingtonban (Fotó: MTI/AP)

Sorban állnak a választók Washingtonban (Fotó: MTI/AP)

Venus Kevin brooklyni lakos elmondta, hogy ő már a szavazás kezdete, 6 óra előtt a saját szavazóköréhez érkezett, de akkor már az egész háztömb körül állt a sor. “Obama az emberünk; üzenete, jövőképe sok embert elért, nemcsak az afro-amerikaiakat” – mondta.

A szavazás először Indiana és Kentucky államban zárul, közép-európai idő szerint éjfélkor. A többi 48 államban az azt követő 6 órán belül zárnak a szavazókörök; a nyugati parti Kaliforniában közép-európai idő szerint reggel 6-kor fejeződik be a szavazás.

A közvélemény-kutatások szerint Obama megelőzi McCaint vagy azonos a támogatottságuk legalább 8 olyan államban, ahol George Bush elnök 2004-ben győzni tudott, egyebek mellett Ohióban és Floridában. Azokban az államokban pedig, ahol a négy évvel ezelőtt a demokrata jelölt, John Kerry nyert, Obama kényelmesen vezet.

Mindkét jelölt a választás napján is folytatja kampányát; Obama Indianában tart beszédet egy nagygyűlésen, McCain Coloradóba és Új-Mexikóba utazik el, miután szavazott Arizonában. A republikánus jelölt hétfőn hét államban kampányolt, egészen hajnali negyed háromig.

A meteorológiai előrejelzés szerint az Egyesült Államok nagy részén a választás napján kellemes, az évszakhoz képest enyhe idő várható. A várakozások szerint 130 millió választópolgár adja le voksát. Keddi becslések szerint előzetesen, vagyis november 4. előtt 40 millióan szavaztak abban a 30 államban, ahol erre lehetőség volt.

Tömeg az amerikai szavazófülkéknél 2

Barack Obama, a demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint reggel 8 óra előtt leadta szavazatát az amerikai elnökválasztáson az Illionis állambeli Chicagóban.

Az illinois-i szenátor kislányával az oldalán töltötte ki a szavazóívet egy általános iskolában kialakított szavazókörben. Obama Chicagóból a szomszédos Indiana államba utazik kampányolni, ott utolsó erőfeszítést tesz azért, hogy elhódítsa a hagyományosan republikánus államot. A felmérések alapján rekord szintű részvételi arány várható; 130 millióan adhatják le voksukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik