Olli Rehn, az unió bővítési biztosa gratulált „az európai értékeket osztó reformpárti erők sikeréhez”, és hangsúlyozta: bízik benne, hogy „az új kormány folytatja az ország átalakítási terveinek megvalósítását”. Közleményében Olli Rehn egyúttal azt hangoztatta, hogy Brüsszel „kész felgyorsítani” Szerbia menetelését az unió felé, „akár a tagjelölti státus” megadásával is.
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzetből Szerbia gyorsan továbbhaladhat az uniós tagság felé. Solana reményét fejezte ki, hogy „gyorsan megalakulhat egy új kormány, amely határozottan elkötelezi magát a reformok, valamint az Európa felé való továbblépés feltételeinek teljesítése mellett”.
Mindkét uniós politikus elismerését fejezte ki a szerbiai parlamenti választások szabad és békés lebonyolításáért.
Európához akarnak tartozni?
„A választások eredménye világosan tükrözi azt a tényt, hogy Szerbia polgárainak többsége az Európához való közeledést akarja” – hangoztatta berlini nyilatkozatában Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. Az eredmény emellett azt mutatja Steinmeier szerint, hogy az Európai Uniónak igaza volt, amikor április végén aláírta Szerbiával a társulási szerződést, első lépéseként az ország teljes jogú csatlakozásának.
„Szerbia egyértelműen Európa mellett döntött” – fogalmazott nyilatkozatában a francia külügyminisztérium. „Egyértelműen ki fogunk állni amellett, hogy Szerbia európai távlatai kézzel foghatóvá váljanak” – fogalmaz a párizsi külügyi nyilatkozat, hozzátéve, hogy a szerbek számíthatnak Európára és Franciaországra.
Az olasz kormány nevében Franco Frattini külügyminiszter örömét fejezte ki „a szerb választók európai (irányú) választása kapcsán”. Carl Bildt svéd külügyminiszter – aki 1999 és 2001 között az ENSZ balkáni különmegbízottja volt – kormánya nevében mint „fontos erkölcsi győzelmet” üdvözölte az Európa-barát szerb pártoknak „a vártnál sokkal jobban sikerült választási eredményét”. Ugyanakkor azt mondta, hogy a kialakult erőviszonyok miatt több hónapig tartó kormányalakítási tárgyalásokra számít.
Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a szerbek „félreérthetetlenül igent mondtak országuk európai jövőjére”.
A Balkán is örül a demokraták sikerének
Az Európa-barát erők szerbiai választásokon aratott győzelme jó Szerbiának, de jót tesz a Balkán stabilitásának is, mivel az eredmények azt muatják, hogy „Szerbia jövőjéről és politikájáról nem lehet majd dönteni az Európa-párti erők nélkül – mondta Stipe Mesic horvát elnök a Belgrádból érkező hírekre reagálva.
Üdvözölték a szomszédos Szerbia választóinak többségében „európai döntését” hétfőn a boszniai szerb vezetők is. Rajko Kuzmanovic, a boszniai szerb entitás elnöke úgy vélekedett, hogy Szerbia közeledése Európához mostantól „népi akaratnak” tekinthető.
A Szerbiától való függetlenségét alig három hónapja kikiáltó Koszovó miniszterelnöke úgy vélekedett, hogy a Borisz Tadics elnök vezette Nyugat-barát erők szerbiai győzelme stabilitást jelent a balkáni térség számára. Ugyanakkor óva intette Szerbiát a koszovói ügyekbe való beavatkozástól. „Azt üzenem Tadics elnöknek, hogy gondoljon többet Brüsszelre és a NATO-ra és kevesebbet Koszovóra” – nyilatkozta Hashim Tacsi miniszterelnök.
