Nagyvilág

Irán lehet Irak megmentője

Irán kész segíteni az Egyesült Államoknak Irak stabilizálásában, ha Washington hajlandó kivonulási menetrendet felállítani – nyilatkozta a Financial Timesnak adott interjúban Ali Laridzsáni, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője.

Laridzsáni támogatta az amerikai demokraták és a britek hozzáállását az iraki helyzethez. A demokraták kivonulási menetrendet akarnak, ami logikusnak tűnik, a britek pedig „intelligensebbek az amerikaiaknál” és megtették a megfelelő lépéseket, amikor visszavonultak a bászrai repülőtéri támaszpontra – nyilatkozta a Financial Timesnak Laridzsáni.

Ha az amerikaiaknak világos elképzeléseik vannak a kivonulási ütemtervről, akkor segítünk nekik, hogy megvalósítsák – mondta, hozzátéve, hogy ha Washington továbbra is ragaszkodik a hibáihoz, akkor nem számíthat Irán közreműködésére.


Iráni segítség

Laridzsáni szerint eddig Irán volt az egyetlen ország a régióban, amely támogatta az iraki kormányt és a demokratikus folyamatot. Az Egyesült Államok többi szövetségesének tekinthető arab kormányok ezzel szemben semmilyen támogatást nem nyújtottak Washingtonnak, inkább ellene dolgoztak.

Az iráni biztonsági vezető hazugságnak nevezte az Egyesült Államok vádjait, melyek szerint Teherán bombákkal és rakétákkal támogatja a síita milíciákat. A Bush-kormány a múlt héten arra kérte a szenátust, hogy Irán legfelsőbb katonai szevezetét, az Iráni Forradalmi Gárdát nyilvánítsák terrorszervezetnek.


Izrael lehet az áldozat

Laridzsáni visszautasította Washington vádjait, melyek szerint Teherán fegyverekkel látja el az iraki felkelőket, az Iráni Forradalmi Gárda szerepével kapcsolatban pedig kijelentette, hogy semmiféle kapcsolatba nem hozható az iraki felkelők tevékenységével. A világ vezetőinek tudomásul kellene venniük, hogy Irán nukleáris fejlődését nem lehet megállítani, és feltételek nélkül kellene tárgyalásokat kezdeményezni az ügyben – nyilatkozta.

Az iraki veszteségek tanulsággal kell, hogy szolgáljanak az Egyesült Államoknak további „kalandok” elkerülésére – jelentette ki, azokra a találgatásokra reagálva, melyek szerint az Egyesült Államok katonai beavatkozást fontolgat Irán ellen. Ha Washington támadást intéz Irán ellen, Izraelt „tolószékben” fogja visszakapni – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik