Nagyvilág

Egy üzbég terrorszervezet vállalta a németországi merényleteket

A radikális iszlám Dzsihád Unió elnevezésű, üzbég eredetű szervezet vállalta az elmúlt héten leleplezett, németországi merényletkísérleteket - jelentette be kedden este a berlini belügyminisztérium.

A tárca hivatalos közleménye szerint a hatóságok erről egy, az interneten közzétett nyilatkozatból értesültek, amelyet hitelesnek ítéltek. A szóban forgó nyilatkozatban a radikális szervezet megerősítette azt is, hogy a tervezett terrortámadások célpontjai a ramsteini amerikai légitámaszpont, továbbá az Egyesült Államok németországi és üzbegisztáni diplomáciai képviseletei voltak.


A támadásokat állítólag az elkövetkező hónapokra időzítették, s azokkal állítólag egy a német katonák által is használt üzbegisztáni légitámaszpont, a termezi bázis bezárását akarták elérni. Korábbi értesülések szerint amerikai polgári létesítmények is a lehetséges célpontok között voltak.


A Dzsihád Unió amerikai források szerint Üzbegisztánban jött létre, s 2005 óta szerepel a washingtoni külügyminisztériumnak a külföldi terrorszervezetekről összeállított listáján. A szervezet később kiterjesztette tevékenységét más közép-ázsiai országokra, majd európai államokra, köztük Németországra is. Monika Harms karlsruhei szövetségi főügyész szerint a németországi sejt 2006 végén jött létre. A hatóságok által a merényletkísérletek kapcsán letartóztatott három személy a németországi sejthez tartozott.


A berlini külügyminisztérium képviselője hangsúlyozta: a Dzsihád Unió nyílt kiállása a merényletkísérletek mellett arra utal, hogy az iszlám terrorizmus változatlanul fenyegeti az országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik