Nagyvilág

Dárfúrban az ENSZ-főtitkár

A szudáni fővárosba, Kartúmba érkezett Ban Ki Mun ENSZ-főtikár, és kedden az ország déli részébe, Dárfúrba folytatja útját, miután tárgyalt Omar al-Basír elnökkel.

Ban Ki Mun látogatásának elsődleges célja, hogy népszerűsítse azt az ENSZ-határozatot, amelynek alapján 26 ezer főt számláló békefenntartó kontingenst vezényelnek a háború dúlta déli országrészbe.

A békefenntartók kiküldését is magába foglaló megállapodás 21 éves háborúskodás után, két éve született a muszlim kormány és a jobbára keresztény Dél lázadói között.


A Szudán nyugati részén fekvő Dárfúr tartományban több mint 200 ezer ember vesztette életét a helyi fekete földműves népesség és a kartúmi kormány által is támogatott nomád arab milíciák polgárháborújának harci cselekményeiben és a háborúskodással együtt járó éhezésben, járványok következtében.

A felkelők 2003 elején fogtak fegyvert az etnikailag erősen kevert Dárfúr térségében, mert állításuk szerint az arabok által uralt kartúmi kormány elhanyagolja a koldusszegény sivatagos térséget és az ott élő fekete bőrű lakosságot. A konfliktus 2003-as kirobbanása óta két és fél millióan menekültek el térségbeli lakóhelyükről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik