Korábban úgy hírlett, hogy a háromezres terv határideje július vége volt. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi székhelyén diplomaták úgy vélik, hogy az iráni atomenergia-program a nyár folyamán lelassult, talán műszaki nehézségek miatt, talán megelőzendő az ENSZ-szankciók újabb csomagját, de az iráni elnök ezt cáfolta.
Több mint háromezer működő centrifugánk van, és minden héten újabbak állnak munkába. Azt hitték (a világhatalmak), hogy Irán minden (ENSZ) határozatra meghátrál. Ám az iráni nemzet minden határozatra új nukleáris sikerekkel válaszolt – idézte az államfőt az iráni FARS hírügynökség.
Az ENSZ eddig két szankciócsomagot fogadott el Irán ellen, mert nem hagy fel az urándúsítással. Az iráni terv az atomenergia békés célú, gazdasági hasznosítására szól, de a nemzetközi közösség atomfegyvertervekre is gyanakszik. Nyugati szakértők szerint háromezer centrifuga szakadatlan működtetésével egy éven belül egy atombombához elegendő dúsított urán állítható elő, feltéve, ha ez lenne Irán célja.