Külföld

Szabadon engedtek két beteg dél-koreai túszt

admin
admin

2007. 08. 13. 15:28

Az afgán kormány ellen harcoló tálib lázadók szabadon engedtek két beteg nőt a júliusban túszul ejtett dél-koreai állampolgárok közül – közölte a lázadók szóvivője.

Juszuf Ahmadi szerint a két nőt Gazni tartományban, Andar körzetében adták át a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek. A hírt megerősítette Hadzsi Zahir, egy helyi törzsi vezető is. A dél-koreai segélymunkásokat még július 19-én ejtették túszul a tálibok. Szabadon engedésük fejében a kabuli kormány által bebörtönzött társaik elengedését akarták elérni.

Miután Kabul nem tett eleget követelésüknek, néhány nap különbséggel kivégeztek két férfit a 23 dél-koreai állampolgár közül. Az amerikai hírügynökség beszámolója szerint a két zokogó nő egy szürke Toyotából szállt ki, amelynek kormányánál egy afgán törzsi vezető ült, majd átszálltak a vöröskereszt várakozó terepjárójába.

Mint Zahir elmondta, a két túsz „jó egészségi állapotban van”. A szabadulásukat eredményező közvetítésre előzőleg áldását adta a kabuli kormány – tette hozzá. A két nő kiszabadulása után még 19 dél-koreai túsz maradt a tálibok hatalmában, akikkel napok óta próbál egyezkedni a szöuli kormány.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.