Nagyvilág

Háborús bűnös marad Wass Albert

Elutasította a Kolozs megyei törvényszék a háborús bűnösként halálra ítélt Wass Albert író ügyében benyújtott perújrafelvételi kérelem befogadását - közölte a bíróság szóvivője.

Petre Urs szerint a döntés nem végleges. A kérelmet Kincses Előd ügyvéd révén Wass András, az 1946-ban a kolozsvári népbíróság által háborús bűnösként elítélt író fia nyújtotta be. Kincses az MTI-nek elmondta: fellebbeznek majd az elsőfokú ítélet ellen a Kolozs megyei táblabíróságnál.

Az ügyvéd sajnálja, hogy a román igazságszolgáltatás egyelőre nem teszi lehetővé az igazság kiderítését, hiszen kérelmüket három olyan, levéltárakban őrzött titkosszolgálati jelentésekkel támasztották alá, amelyek nem álltak rendelkezésére az író fölött ítélkező bíróságnak. Wass Albertet 1946-ban gyilkosságra való felbujtás vádja miatt távollétéban ítélte el a kolozsvári népbíróság.

Kincses emlékeztetett, hogy 1946. február 25-én nyújtották be a vádiratot, és március 13-án már megszületett az ítélet a magyar hadsereg által elkövetett atrocitások tizenhat helyszínéről bíróság elé vitt 64 vádlott ellen. Emberileg lehetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt kideríthették volna, pontosan mi történt – mondta Kincses.

Az ügyvéd szerint a megjelent vádlottak közül a bírók senkit nem ítéltek halálra, ugyanis ennek felelősségét a túlságosan sommás eljárás miatt nem merték magukra vállalni. A perújrafelvételi kérelem befogadása azt jelentené, hogy a bíróság ismét megvizsgálja a régi és az új bizonyítékokat.

Wass Albert jogi rehabilitációját nem először kérelmezik Romániában. Korábban Frunda György jogász, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora és Vekov Károly történész, az RMDSZ volt képviselője tett erre kísérletet, de kezdeményezésük meghiúsult, miután a román főügyészség elutasította kérelmüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik