Nagyvilág

Csökken a különbség a francia elnökjelöltek között

A centrista szavazók többsége a francia elnökválasztás második fordulójában Ségolene Royal szocialista jelöltre adná voksát – aki a szavazatok 49 százalékát, míg Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt az 51 százalékát szerezné meg – derül ki a TNS-Sofres közvélemény-kutató felméréséből.

Az elmúlt két napban végzett hat felmérés során fokozatosan csökkent a különbség a francia elnökválasztás május 6-i második fordulójába jutott két jelölt között. Az első forduló napján, vasárnap még a választók 54 százaléka úgy gondolta, hogy Sarkozyt akarja Franciaország új államfőjeként látni, a legfrissebb adatok szerint azonban már csak 51 százalékuk vélekedik így, s 49 százalékuk a szocialista Ségolene Royalra szavazna.

A Sofres és az Ipsos felmérése is azt mutatja, hogy a 18,54 százalékkal harmadik helyen végzett Francois Bayrou centrista jelölt (UDF) szavazóinak csak 25 százaléka kívánja a jelenlegi koalíciós társ, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjére, azaz Sarkozyre adni a voksát a második fordulóban, míg 46 százalékuk a baloldali jelöltre fog voksolni. A centrista szavazók 29 százaléka pedig még nem hozta meg döntését. Egy részükről elképzelhető, hogy távol marad a második fordulóban, amennyiben Francois Bayrou addig nem szólít fel egyetlen jelölt támogatására sem.

Ségolene Royal kedden esten Montpellier-ben tartott nagygyűlésén kijelentette, hogy „természetesen” lesznek kormányában centrista miniszterek, ha Bayrou őt támogatja a második fordulóban. Ezzel egy időben Nicolas Sarkozy a centristák központjának számító Rouenban tartott nagygyűlést, ahol kijelentette, hogy „kezét nyújtja minden centrista barátjának”. A konzervatív jelölt szerint Royal mindenkivel tárgyal, és azt hiszi, hogy elég a választók nélkül a pártok között elintézni mindent.

Francois Bayrou elemzők szerint egyik oldal támogatására sem fog felszólítani a két forduló között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik