Az iráni atomprogram az ötvenes években indult az Egyesült Államok segítségével, az 1979-es iszlám forradalom után azonban a kormány félretette azt. Később újraindította, akkor már azonban nyugati segítség nélkül. 1995-ben Teherán egyezményt írt alá Oroszországgal egy saját erőmű építéséről. Az atomprogramot hivatalosan Kína is segítette, de az irániak feltehetően atomtitkokat tudtak meg Pakisztántól és Észak-Koreától is.
A legújabb konfliktus akkor robbant ki, amikor egy iráni ellenzéki csoport 2002 augusztusában sajtóértekezletet tartott, ahol bejelentették, hogy felfedeztek két titkos atomlétesítményt Natanzban és Arakban. A helyszínek ismertek voltak az amerikai hírszerzés előtt, ráadásul a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és Irán közti akkori egyezmény értelmében Iránnak nem kellett jelentést tennie a létesítményekről, amíg azok nem készülnek el teljesen. Ezzel együtt Washington decemberben azzal vádolta meg Teheránt, hogy nukleáris fegyvert akar gyártani.
A NAÜ főigazgatója, Mohamed El-Baradei 2003 júniusában kijelentette, hogy „Irán nem tett jelentést bizonyos nukleáris anyagokról és tevékenységről”, de a NAÜ nem vádolja Iránt azzal, hogy megszegte volna az atomsorompó-egyezményt. Előrelépést jelentett, hogy 2003 októberében Irán és az EU-3 (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) megegyeztek, hogy Teherán átmenetileg felfüggeszti urándúsító programját, illetve engedélyezi a NAÜ további vizsgálódását, az európai országok pedig elismerik Irán jogát a polgári atomprogramhoz.
Fordulat Iránban
Később azonban Irán véget vetett az együttműködésnek, tiltakozásul, amiért az EU-3 továbbra is azt kérte, hogy Irán teljesen hagyjon fel az urándúsítással. Tovább romlott a helyzet, miután a 2005-ös elnökválasztáson Teherán keményvonalas, konzervatív polgármestere, Mahmúd Ahmadinezsád nyert populista gazdasági ígéreteivel és korrupcióellenes szlogenjeivel.
2004 júliusában Irán leszedte a NAÜ pecsétjeit a centrifugákról és folytatta a centrifugák építését Natanzban. A NAÜ továbbra is azt várta Irántól, hogy hagyjon fel minden urániumdúsítással kapcsolatos tevékenységgel. Érdekes adalék, hogy 2005 nyarán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője kiadott egy fatvát, egy híveire kötelező érvényű parancsot, mely tiltja a nukleáris fegyverek gyártását és felhalmozását.
A NAÜ 2006 áprilisában készült jelentése, melyet az ENSZ BT számára készült, mégis azt kellett, hogy megállapítsa, hogy Irán nem hajlandó együttműködni. Még ugyanebben a hónapban Ahmadinezsád iráni elnök bejelentette azt, amitől mindenki tartott: 164 centrifugával reaktorminőségű uránt dúsított Irán. A perzsa ország jelenleg azt állítja, hogy 3000 centrifugával dolgozik.
A határozatok
2006. július végén az ENSZ BT felszólította Iránt, hogy hagyjon fel az urándúsítással augusztus 31-ig, vagy nézzen szembe a szankciókkal. Irán nem tett eleget a BT-határozatnak, sőt bejelentette egy második sor urán dúsítását is. A szankciókat végül december végén fogadták el, amelyek főleg gazdasági jellegűek, és amelyeket végül Oroszország kérésére tompítani kellett a BT-ben. A szankciókat megfogalmazó 1737-es BT-határozat megtiltja a világszervezet tagországainak, hogy bárhogy segítsék Irán urándúsítását, vagy nukleáris fegyverhordozókhoz való hozzájutását.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök (MTI/EPA)
Miután Irán nem változatott magatartásán, március végén újabb, a korábbinál szigorúbb szankciókat előirányzó határozatról döntött az ENSZ BT. A 15 tagú testület egyhangúlag fogadta el az iszlám köztársaság ellen többek között fegyverembargót és utazási korlátozásokat bevezető, valamint bizonyos külföldi javak befagyasztását előirányzó döntést.
Érvek, állítások
A teheráni vezetés azt állítja, hogy az atomprogramja békés célú: 2010-re 6000 MW elektromos áramot akarnak termelni. Irán azzal érvel, hogy joga van a békés célú atomprogramhoz, mely minden modern államot megillet. A perzsa állam hagyományosan visszautasítja, hogy külső hatalomtól függjön, így a nukleáris energia létrehozásának minden fázisát maga akarja végezni, az uránbányászattól a dúsításon át az energiatermelésig. Teherán állítja: azért is van szüksége atomenergiára, hogy több földgázt és olajat tudjon exportálni, így növelje bevételeit, és csökkentse olajfüggőségét. A perzsa ország attól tart, hogy 100 éven belül kifogyhatnak olajtartalékai. Iránban az atomenergiához való jog kérdése nemzeti ügy, egyesíti a konzervatívokat a reformszárny képviselőivel. Irán azt tervezi, hogy 2007 őszén üzembe állítja az első, oroszok által épített atomreaktorát Buserben.
Az Egyesült Államok eközben attól tart, hogy ha Irán képes uránt dúsítani (és állítása szerint képes rá), akkor már csak elhatározás kérdése, hogy olyan sűrűségűre dúsítsa az uránt, hogy fegyverként is lehessen használni. Washington szerint Teheránban nem lehet megbízni, mert már korábban is eltitkolta atomprogramja egyes elemeit. 2002 elején George Bush az unió állapotáról szóló beszédében a „gonosz tengelyének” részéként emlegette Iránt, Irakkal és Észak-Koreával együtt. Miután az Egyesült Államok és szövetségesei megszállták Irakot, Washington többször is azzal vádolta Teheránt, hogy befolyásolja az iraki belpolitikát, és fegyverekkel támogatja a síita milíciákat. A Bush-kormányzat második ciklusában felmerült, hogy Bush elnök esetleg Iránt is meg akarja támadni. Ám ennek valószínűsége kicsi, hiszen az amerikai haderő nagy része Irakban és Afganisztánban van lekötve.
Az Egyesült Államok mellett elsősorban Izraelt aggasztja az iráni atomkérdés. Izraelben biztosak benne, hogy Irán atomfegyver gyártására készül, a NAÜ-vel való macska-egér játékkal pedig csak az időt húzza. Azt, hogy Izrael létét veszélyeztetve érzi az iráni atomprogramtól, csak erősítik Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kirohanásai, melyekben hol tagadja a holokausztot, hol Izrael megsemmisítéséről beszél. Izrael világossá tette, hogy ha az Egyesült Államok nem tesz semmit, akkor akár egyedül is – akár katonai úton – megakadályozza, hogy Irán nukleáris fegyverekhez jusson. Izrael 1981-ben tönkretette az iraki atomprogramot azzal, hogy lebombázta az osiraki létesítményt. Ezúttal nehezebb dolguk lenne, mert az iráni atomprogram fontos elemei az országban szétszórva, némelyikük föld alatti intézményben helyezkedik el. Egyes feltételezések szerint Iránnak még 5 évre van szüksége az atombomba elkészítéséhez.
Az urándúsítás
Az atomerőművek láncreakciójáról érdemes tudni, hogy az uránnak két izotópja található a természetben: a 235-ös (0,72 % a természetes urániumban való részaránya) és a 238-as (99,28 %) tömegszámú. A 235-ös urán az atomreaktorok tüzelőanyaga. Neutronbefogás után két kisebb magra bomlik, miközben 1-3 neutron szabadul föl. Ahhoz, hogy a láncreakció beinduljon, az egy hasadás során felszabadult neutronok közül legalább egynek egy újabb 235-öst kell hasítania. A 238-as izotóp azonban jó neutronelnyelő, így fékezi a láncreakció kialakulását. Az atomerőmű felépítésétől függően a természetes urán 235-ös tartalmát 3-4 százalékra kell növelni (az atombombában 85% fölött kell, hogy legyen a 235-ös urán részaránya). Ezt az eljárást nevezik az urán dúsításának. Az urán dúsítása igen nehéz, mivel kémiailag a 235-ös teljesen azonos a 238-as izotóppal, így olyan eljárásokhoz folyamodnak, melyek a tömegkülönbségen alapszanak: pl. a diffúziós, vagy a centrifugás módszer. Ehhez az uránt gázosítani kell (ez az urán-hexafluorid), majd csak ezután következhet a dúsítás.
