Külföld

Keleti Svájcot akar Erdélyből az RMDSZ

admin
admin

2007. 03. 03. 13:11

A romániai magyar közösségnek Magyarországgal és a románokkal együtt kell küzdenie egy lakhatóbb, élhetőbb országért, egy svájci mintájú Erdélyért – fogalmazott Markó Béla, frissen újraválasztott elnök, és kijelentette: az RMDSZ egy pártnak sem lesz csatlósa.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) aradi kongresszusán újra elnökévé választotta a posztra egyedül pályázó Markó Bélát.

A régi-új elnök emlékeztetett arra, hogy Románia európai uniós belépésével lezárult egy korszak, mostantól formailag is nagyobb az egymásrautaltság az európai nemzetek, népek, országok között. Az erdélyi magyar közösségnek ma már nemcsak a románokkal, hanem a németekkel, franciákkal, olaszokkal, minden európaival együtt kell dolgoznia.

Egyenlő jogok

Erdélyben magyarnak, románnak, németnek, mindenkinek egyenlő jogokat kell teremteni közösségként is. Küzdeni kell egész Erdély fejlesztéséért, vissza kell adni Erdély rangját, súlyát Románián belül, mint ahogy a többi régiónak, Moldvának, Havasalföldnek, Dobrudzsának is joga van ehhez.

Nem az egységes állam eszméjét kérdőjelezik meg ezzel. Egységes Románia, egységes Erdély, egységes Székelyföld, egységes magyarság, egységes Európa: ezek már réges-rég nem állíthatók szembe egymással – mondta.

Keleti Svájc

Miért ne lehetne Erdély a Keleti Svájc? – tette fel a kérdést Markó, utalva arra: erdővagyonból, idegenforgalomból, altalaji kincsekből, szellemi energiából van ott annyi, hogy abból gazdag régiót lehet varázsolni.

Az itt élő erdélyi nép sokféle hagyományú, más-más kultúrájú, más-más nemzetiségű közösségekből áll, kinek-kinek meg kell adni a méltó együttéléshez szükséges egyenlő jogokat, és a saját döntéseket szavatoló autonómiákat, beleértve a kulturális és területi autonómiát is – hangoztatta az elnök, aki szerint ezt el kell fogadtatni az Európai Unióval is.

Nem Románia ellen

„Meg kell értetnünk ugyanakkor a románsággal is, hogy ezt nem Románia gyengítése, hanem Erdély erősítése érdekében tervezzük, és hogy ettől Románia is csak erősebb lesz” – mondta Markó. Ugyanakkor leszögezte: nem ígérhet pártosságot, nem ígérheti, hogy csakis a jobboldalnak lesz helye az RMDSZ-ben, mivel e szervezet jobbközép európai pártszövetség tagja.

„Nem ígérhetek örök csatlósi hűséget sem Magyarországon, sem Romániában egyik politikai pártnak sem. Hűséget csak a saját közösségünknek ígérhetek” – hangsúlyozta az elnök. „Együtt Magyarországgal nemzeti céljainkért, de együtt a románokkal is egy lakhatóbb, élhetőbb országért és ezen belül egy svájci mintájú Erdélyért, együtt minden európaival egy fokozatosan erősödő Európai Unióért”- tette hozzá.

Szervezeti változások

A beszéd elhangzása előtt a kongresszus résztvevői 124 igen szavazattal, 6 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadták a szövetség módosított alapszabályzatát. A legfőbb változások között szerepel, hogy ezentúl nem négy, hanem kétévente tartanak kongresszust, de csak minden második lesz tisztújító.

Megszűnik a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET), helyette megalakul a Kulturális Autonómia Tanács, amely hatékonyabban kezeli majd a politika, illetve a civil társadalom közötti kapcsolatot. A szervezet „miniparlamentjének” is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) továbbra is fennmarad, de a jövőben növelik benne a különböző ideológiai irányvonalak mentén szerveződő platformok súlyát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.