Nagyvilág

Ügynökmúltja miatt egy krakkói plébános is lemondott

Janusz Bielanski, a krakkói Wawel-székesegyház plébánosa lemondott hivataláról, azt követően, hogy a lengyel sajtó már egy ideje azzal vádolja, hogy a kommunista korszakban beszervezte őt a titkosrendőrség.

Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke elfogadta Bielanski lemondását. Robert Necek, az érsekség szóvivője elmondta: a jelenleg 68 éves Bielanski, aki annak idején együtt járt szemináriumba Dziwisszel, január 2-án írta meg a lemondásáról szóló levelét.

A Newsweek Polska című lengyel hetilap hétfői számában megnevezte Bielanskit abban a cikkében, amelyben leírta, hogy a lengyel titkosrendőrség milyen módszereket vetett be annak érdekében, hogy Karol Wojtyla krakkói érsek 1978-ban történt pápává választása után a lehető legtöbb információt szerezze be Dziwisz tevékenységéről, hogy azokat a vele kapcsolatban álló papokra kifejtett nyomásgyakorláshoz használja fel. Dziwisz II. János Pál személyi titkára és egyik legbizalmasabb munkatársa volt negyven éven át. A lap szerint Bielanski 1982-től 1989-ig dolgozott a titkosszolgálatnak.

Bielanskiról a Wprost című lengyel jobboldali hetilap már egy éve megírta, hogy a korábbi lengyel titkosszolgálat informátora volt. Távozási szándéka egy nappal azt követően vált ismertté, hogy lemondott tisztéről Stanislaw Wielgus, Varsó frissen kinevezett érseke, aki ugyancsak azért kényszerült erre a lépésre, mert a lengyel kommunista titkosrendőrség besúgója volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik