A világ legértékesebb vállalatainak a listáját kiemelkedően vezeti a szaúd-arábiai Aramco állami olajipari vállalat. A cég értékét 781 milliárd dollárra becsülik, miközben a legjelentősebb tőzsdei cég, az amerikai Exxon olajvállalat kapitalizációja (részvényeinek összértéke) „csupán” 454 milliárd dollár.
A világ legértékesebb vállalatai az olajvállalatok, amit az is bizonyít, hogy a felmérésben a világ húsz legértékesebb nem tőzsdei vállalata között 13 nemzeti olajvállalat található, elsősorban a nagy olajtermelő országoké, azaz Kuvaité, Nigériáé, Venezueláé, Líbiáé.
Az olajvállalatok közé tudta befészkelni magát, a lista nyolcadik helyét elfoglalva, a Japán Posta, illetve a 14. helyet érdemelte ki a német takarékbanki csoport, a Sparkasse. A FTD szerint ez utóbbi 98 milliárd dollárt ér. Kínai nem tőzsdei vállalatok közül az állami villamos művek kapta a 15. helyet.