Nagyvilág

Nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Dél-Koreában

A Koreai-félszigeten uralkodó feszültség közepette nagyszabású hadgyakorlat kezdődött pénteken Dél-Koreában. Szöul kijelentette: nem akar háborút Észak-Koreával, de készen áll a harcra, ha megtámadják.

Az ország délkeleti partvidékén, a Szöultól 375 kilométerre délre fekvő Pohang városánál tartott hadgyakorlat időpontját jóval azelőtt tűzték ki, hogy Észak-Korea október 9-én végrehajtotta első atomfegyver-kísérletét.

Han No Szu haditengerészeti parancsnok szerint a hadgyakorlat nem tekinthető válasznak az észak-koreai atomrobbantásra, de ez a gondolat benne van a katonák fejében, akik észak-koreai partvidéknek is elképzelhetik a hadgyakorlat színhelyét. „Nem akarunk háborút Észak-Koreával, de készen állunk (a harcra), ha megtámadnak minket” – mondta.

A hadgyakorlatban a szárazföldi erők, a légierő és a haditengerészet nyolcezer katonája mellett húsz hadihajó, negyven harci repülőgép és hetven kétéltű katonai jármű vesz részt. Helyszíni beszámolók szerint a gyakorlatozás azzal kezdődött, hogy a partszakaszra kivezényelt ellenséges harckocsik összetűztek az észak-koreai hadihajókkal.

Észak-Korea rendszerint elítéli a dél-koreai hadgyakorlatokat, mert szerinte az ilyen katonai vállalkozások ellene irányulnak. A phenjani média az elmúlt napokban „provokatív háborús játékoknak” minősítette a beharangozott dél-koreai gyakorlatozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik