Nagyvilág

Lelőttek egy NATO-ellenes tüntetőt Kijevben

A kijevi parlament előtt lelőttek egy, az ukrajnai amerikai jelenlét ellen tiltakozó aktivistát. A krími oroszbarát ellenzék több mint egy hete tüntet a NATO egységeivel közösen tartandó ukrajnai hadgyakorlatok ellen, a kormány szerint a kormány szerint a demonstrációk jelentős gazdasági veszteségeket okozhatnak.

Az Ukrajnáért, Fehéroroszországért és Oroszországért (ZUBR) elnevezésű mozgalom egyik vezetőjét, Jurij Hadarcevet a fején érték a végzetes lövedékek – közölte a szervezet sajtószolgálata. Kijevben a parlament épületénél főként oroszbarát állampolgárok már napok óta tüntettek Hadarcev lelövéséig az ellen, hogy a tervek szerint júniusban az ukrán haditengerészet NATO-hadgyakorlatot kezd, és a manőverekre már meg is érkezett a Krímbe az egyik amerikai hadihajó. Hadarcev megölésének hírét hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.

Oroszbarát ellenzék

A vita akkor mérgesedett el, amikor egy amerikai hadihajó – kijevi hivatalos közlés szerint – építőanyagot rakodott ki a hadgyakorlathoz a krími Feodoszija kikötőjében. A Krímben igen népszerű oroszbarát ellenzék szerint az amerikai hajó kikötése törvénytelen volt. Állításuk szerint a NATO katonai támaszpontot kívánt létrehozni az üdülőhelyeiről ismert félszigeten, ahol az orosz fekete-tengeri flotta is állomásozik.

Csütörtökön határozatlan időre elhalasztották azt az ukrán-brit hadgyakorlatot, amelyet a jövő hétre terveztek: az ukrán parlament ugyanis nem döntött arról az évente megújítandó törvényről, amely a külföldi csapatok ukrajnai gyakorlatait engedélyezi, tekintve, hogy a törvényhozást jelenleg a kormánykoalíciós tárgyalások foglalják le. Kijevi közlés szerint az ukrán védelmi minisztérium folytatja annak a Tengeri Szellő 2006 fedőnevű ukrán-amerikai hadgyakorlatnak az előkészületeit, amelyet a tervek szerint június 17. és augusztus 2. között rendeznének meg.

NATO-mentes övezet

Kedden a dél-ukrajnai Krím félsziget törvényhozása „NATO-mentes övezetnek” nyilvánította a félszigetet: a száztagú parlamentben 61 regionális képviselő követelte, hogy mondják le a Krímbe tervezett Sea Breeze 2006 (Tengeri Szellő) hadgyakorlatot, a döntésnek nincs kötelező érvényű hatálya. A krími törvényhozás azt követően hozta meg határozatát, hogy korábban kisebb városok, térségek hasonlóképpen NATO-mentes területnek nyilvánították a Krím félszigetet.

Viktor Juscsenko ukrán elnök kijelentette, hogy a krími parlament döntése nem befolyásolja Ukrajna és az észak-atlanti szövetség kapcsolatrendszerének alapelveit. Szerinte a NATO- és Amerika-ellenes tüntetéseket külföldről finanszírozzák. Egyben emlékeztetett arra, hogy az 1997 óta rendszeresen megtartott Sea Breeze hadgyakorlatok ellen korábban ilyen formában senki sem tiltakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik