„Egyesek a világvégétől félnek, sok nő pedig nem mer szülni ezen a napon” – idézte a közszolgálati 2-es csatorna műsorvezetőnője a moszkvai patriarkátus üzenetét. Ebben Kirill érsek a hit eltorzításának minősítette a szóban forgó babonát. „Ez a tévhit nem az üdvösség, hanem a bűn útjára vezeti az embert. Ezt a hazug számkombinációt az emberi elme elhomályosítására használják ki” – intett a főpap, aki egyébként az orosz ortodox egyház külügyeit irányítja.
Kirill ezért arra kérte az hívőket és másokat is, hogy vessék el ezt a tévhitet, higgyenek Istenben, és e hit szerint alakítsák életüket. Ellentétben a pogányokkal, akik félnek mindentől, napfogyatkozástól, számoktól és jelektől, a kereszténynek egyedül Istent kell félnie – toldotta meg Kirill helyettese, Vszevolod Csaplin esperes.