Nagyvilág

Tovább bontják a viri villákat

A horvát hatóságok folytatják a Vir szigetén lévő, engedély nélküli tengerparti ingatlanok, köztük két magyar tulajdonú nyaraló bontását – közölte a helyszínről Dunai Péter zágrábi magyar konzul.

Mint mondta, „nem sikerült elérni, hogy leállítsák a munkálatokat, szerelik ki a klímákat és a bojlereket a lakásokból,” miközben a tulajdonosok a rendőri biztosítás miatt nem tudják megközelíteni a helyszínt a kicsiny adriai szigeten. „A tulajdonosok képviselői vannak itt. Jelenleg az egyik háznál folyik a kerítés bontása, a második háznál már valamennyi bútort kipakolták” – tájékoztatott a helyszínről Dunai.


A magyar diplomaták még mindig tárgyalásban vannak egy esetleges haladékról. Azt szeretnék elérni, hogy a magyarok maguk szállíthassák el ingóságaikat. A Hina horvát hírügynökség szerdán, a bontás első napján arról számolt be, hogy a környezetvédelmi minisztérium emberei estig négy épülőfélben lévő tengerparti villát, köztük két magyar tulajdonút bontottak le a szigeten.

A hatósági bontási határozat továbbra is csak arra a 48 ingatlanra vonatkozik, amely a 70 méteres part menti sávban épült fel, egy 2004-ben született horvát törvény tilalma ellenére. Ezek közül 18 van magyar tulajdonban, horvát lapok értesülése szerint az érintettek között van a magyar elit néhány tagja is. A Pag szigetéhez közel eső piciny szigeten összesen közel tízezer házat építtettek fel, illetve adtak el a beruházók engedély nélkül, döntő többségüket azonban a horvát kormány hajlandó utólag engedélyeztetni. A sziget egészén néhány száz ingatlan került magyar tulajdonba.

A Jutarnji List című horvát napilap internetes oldala szerda este a horvát környezetvédelmi minisztériumra hivatkozva cáfolta a magyar tulajdonosok szóvivőjének, Vass Krisztinának azt a közlését, miszerint Mohai László magyar nagykövet megállapodásra jutott volna a tárcával arról, hogy a már lakott házakat nem bontják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik