Külföld

Napolitanót választották államfőnek az olaszok

admin
admin

2006. 05. 10. 13:50

A leadott szavazatok összeszámlálásának előzetes eredménye szerint a törvényhozás két háza és a régiók küldöttei alkotta elektori testület megválasztotta olasz államfőnek Giorgio Napolitanót Rómában.

Az elnökválasztás hétfőn kezdődött, de az első három forduló, ahol kétharmados többség kellett volna a köztársasági elnök megválasztásához az 1009 tagú elektori testületben, nem hozott eredményt. Napolitano a második világháború utáni Olaszország tizenegyedik elnöke – írja a BBC.


Az áprilisi választásokon győztes balközép pártszövetség, a Romano Prodi vezette Unione (Unió) csak kis többséggel rendelkezik, és mivel az ellenzékbe szoruló Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártkoalíció elutasította a baloldali jelölt támogatását, eleve elérhetetlen volt a szükséges kétharmados többség. Az olasz választási törvény szerint a negyedik fordulótól azonban már elegendő az abszolút többség megszerzése.


A balközép pártszövetség jelöltje, a 80 éves egykori kommunista politikus biztos győzelmet szerzett, 543 szavazatot kapott, ami jóval több a megválasztásához szükséges 505 voksnál. Giorgio Napolitano – aki örökös szenátor, a parlament alsóházának volt elnöke – Carlo Azeglio Ciampit követi az államfői poszton, az ő mandátuma május 18-án jár le. A szavazás eredményének ismeretében a következő olasz miniszterelnök, Romano Prodi úgy nyilatkozott: Napolitano minden olaszt képviselni fog annak ellenére, hogy a jobbközép nem támogatta szavazataival.


Berlusconi aggályai


Silvio Berlusconi leköszönő konzervatív miniszterelnök – aki különösen ellenezte a volt kommunista jelölt elnökké választását, és maga is kapott öt szimpátiaszavazatot a szerdai voksoláson – arra szólította fel az új köztársasági elnököt, hogy elfogulatlanul lássa el hivatali feladatát. Jó munkát kívánt az új államfőnek, ugyanakkor azt mondta: a szavazás nem a nép akaratát tükrözi, meggyőződése, hogy a nép felét kizárták a döntésből. Maga Napolitano a döntő szavazás előtt bizakodónak mutatkozott, azt mondta, hogy elnökként a politikai csatározások felett állna.


Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy Napolitano megválasztása nagyon fontos volt Prodi számára, hiszen a második világháború utáni Olaszország történetében a legsoványabb kormánytöbbséget tudhatja maga mögött a parlamentben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.