Nagyvilág

Irán víz alatti “rakétát” fejlesztett ki

Irán víz alatt rakétának nevezett harci eszközt fejlesztett ki, amely Teherán szerint képes nagy hadihajók és tengeralattjárók megsemmisítésére.

A hírt az iszlám forradalmi gárda haditengerészetének főnöksége jelentette be vasárnap. Ali Favadi tábornok közlése szerint a fegyvert ki is próbálták a napokban tartott Szent Próféta hadgyakorlat harmadik napján a Perzsa-öbölben. Az eszköz a tábornok szerint másodpercenként száz méteres sebességgel (360 km/h) halad a víz alatt, s ezzel – mint mondta – a világ leggyorsabb ilyen rakétája. Nagy tengeralattjárók ellen kifejlesztett, igen nagy erejű robbanótöltetet visz.

Még ha érzékelik is, nincs hadihajó, amely el tudna menekülni előle a nagy sebessége miatt – jelentette ki a tábornok az iráni állami televízióban. Az amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy ugyanilyen gyors az Oroszországban 1995-ben kifejlesztett VA-111 Skval (Roham). Azt nem tudni, hogy az iráni rakéta önálló fejlesztés eredménye-e, vagy a Skvalból indult ki.

Teherán pénteken jelentette be, hogy a hadgyakorlaton sikeres kísérletet hajtott végre egy radar által nem érzékelhető, egyszerre több célpont ellen is bevethető, hazai gyártású rakétával. Több mint 17 ezer ember – a haditengerészeken és a köztársasági gárdistákon kívül a reguláris hadsereg katonái, milicisták és rendőrök -, valamint ötszáz hadihajó vesz részt a gyakorlaton.

Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentésében az szerepelt, hogy a gyakorlat célja “az iszlám köztársaság védelmi képességeinek bemutatása”. Az iráni hadiipar fejlesztése az 1980-88-as iraki háború alatt kezdődött, azzal a céllal, hogy ellensúlyozza az amerikai fegyverembargót

Ajánlott videó

Olvasói sztorik