Külföld

A franciák harmada rasszistának vallja magát

admin
admin

2006. 03. 21. 14:49

A novemberben végzett felmérés szerint minden tízből három francia nyíltan rasszistának mondja magát, ami 8 százalékos emelkedést jelent a 2004-es 25,1 százalékhoz képest – derül ki az Emberi Jogok Konzultációs Országos Bizottságának éves jelentéséből.

A Dominique de Villepin francia kormányfőnek átnyújtott dokumentum szerint a megkérdezettek 40 százaléka minden rasszista magatartást visszautasít, ami szintén 8 százalékos csökkenést mutat az előző évhez képest. Az előítéletek ellenére 2005-ben 38 százalékkal csökkent Franciaországban a rasszista cselekedetek és fenyegetések száma: a 2004-es 1574-gyel szemben tavaly csak 974 ilyen esetet regisztráltak a hatóságok, amelyek 43 százaléka a szélsőjobboldalhoz köthető.

Az elmúlt évtizedben viszont egyértelműen emelkedő tendencia figyelhető meg, az 1993-as kétszáz rasszista cselekménnyel szemben az utóbbi években ez a szám ezer körül mozgott. Az összesítésen belül tavaly az antiszemita cselekmények 48, az egyéb rasszista cselekedetek aránya 22 százalékkal csökkent. Az antiszemita jellegű erőszakos cselekményeknek 41, a fenyegetéseknek pedig 25 százaléka arab–muzulmán eredetű volt, ami 77 százalékos csökkenést jelent 2004-hez képest. A szélsőjobboldalnak tulajdonítható cselekedetek aránya azonban nem változott.

A Le Monde című napilap szerint a „rasszizmus banalizálása” a növekedő gazdasági és szociális válsággal állítható párhuzamba, amelynek következtében a franciák 56 százaléka úgy véli, hogy túl sok külföldi él az országban, és a társadalom egyre inkább veszélynek tekinti a bevándorlókat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.