Nagyvilág

Még életveszélyben a gyógyszerkísérlet áldozatai

Csütörtökön is életveszélyes állapotban volt annak a katasztrofális véget ért nagy-britanniai gyógyszerkísérletnek a két áldozata, amelynek hat részvevője horrorfilmbe illő testi tünetekkel került az intenzív osztályra néhány perccel az első adag beadása után.

A brit sajtó és média által folyamatosan vezető hírként tárgyalt eset a hét elején történt. A kísérlet során a németországi Würzburgban működő TeGenero gyógyszergyár TGN 1412 munkanevű, fejlesztés alatt álló készítményének hatását akarta kipróbálni önkénteseken egy gyógyszerkutató magáncég; a szert reumatikus gyulladások, illetve a leukémia mellékhatásai ellen szánták. A gyógyszert a német cég 1997 óta teszteli állatokon, állítólag baj nélkül; embereken most próbálták ki először.

Infúzióban kapták

A kísérletet a német vállalat megbízásából az amerikai Parexel International nevű, gyógyszerpróbákra szakosodott cég szervezte Angliában, brit, új-zélandi és dél-afrikai önkéntesekkel, akiknek fejenként kétezer fontot ígért a részvételért.

A jelentkezők közül hatan valódi gyógyszert kaptak, ketten hatás nélküli placebót. Ez utóbbiak egyike, a Walesben élő Raste Khan tévészerelő a csütörtöki The Sunnak elmondta: a részvevők a karjukba kapták a szert, infúzió formájában. Alighogy elkezdődött az adagolás, a közvetlenül mellette fekvő kísérleti alany igen erős fejfájásra panaszkodott, majd légzése kihagyott, hányni kezdett, és végül elájult. Ezután sorra a többi önkéntes is súlyos tüneteket kezdett produkálni, többen közülük fájdalomtól ordítva tépték magukról az inget, azt kiabálva, hogy megégnek, és hogy úgy érzik, szétrobban a fejük.

Kidőltek

“Dominóként dőltek ki egymás után … a kórterem egy pillanat alatt pokollá vált” – mondta Khan Hozzátette: hosszú ideig rettegve várta, hogy melyik pillanatban jelentkeznek nála is a tünetek, mivel nem tudta, hogy ő – egy másik szerencséssel együtt – csak ártalmatlan placebót kapott.

Letiltották a szert

A csütörtöki The Sun szerint a TeGenero húsz német orvost küldött sürgősséggel würzburgi központjából a londoni Northwick Park kórházba, amelynek intenzív osztályán a példátlan kísérleti katasztrófa áldozatait ápolják. Emellett az egész világra kiterjedő “hisztérikus” kutatás kezdődött valamilyen ellenszérum után, a brit gyógyszerfelügyelet pedig, amely azonnal letiltotta a TGN 1412 bármilyen további tesztelését, hivatalosan értesítette a többi 24 EU-tagállamot a súlyos incidensről.

Kritikus állapotban

A londoni kórház intenzív osztályának igazgatója csütörtökön azt mondta a sajtónak, hogy a kísérleti alanyok közül ketten változatlanul “kritikus” állapotban vannak. Annak a másik négynek az állapota, akit szintén éles próbának vetettek alá, valamelyest javult.

A gyógyszert a német cég 1997 óta teszteli állatokon, állítólag baj nélkül; embereken most próbálták ki először. Az ügy vizsgálatába a Scotland Yard is bekapcsolódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik